László Gyula, többszörös magyar rekorder már megint Debrecenben szárnyalta túl a saját rekordját 2020. július 20-án a Nagytemplom előtti téren. A korábban már többször megdöntött póló le- és felvételi rekordját javította meg ismét. Most anélkül, hogy a lábát letette volna, a BMX kerékpárján a kormányon ülve körözés közben 27-szer vette le és fel a pólóját alig több mint három perc alatt.
Képek és szöveg: Koppányi Szabolcs, Debreciner.hu online
Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?
A legtöbb pólóing-váltás rekordját egy BMX kerékpár kormányán ülve körözés közben, 3 perc 15 másodperc alatt 27-szer vette le és fel a pólóját.
Hol?
Debrecenben a Nagytemplom előtt a Piac utcán
Mikor?
2020. július 20-án este
Ki?
László Gyula, többszörös magyar rekorder
Részletek:
A 18 óra 30 perckor bemutatott rekordkísérletről Koppányi Szabolcs, újságíró így ír cikkében, a Debreciner online újságban:
„A kategóriát ő maga találta ki, s így hangzik: BMX-en, csak az első keréken állva, hajtva a bringát leveszi és fel a magán lévő pólót, ahányszor csak tudja, anélkül, hogy letenné a lábát a földre. Minderre 5 perce volt. Az első kísérlete éppen csak nem jött össze, hiszen már 20-nál járt, amikor megingott és lelépett a járgányról. Egy keveset pihent, mivel … itt azért keményen dolgozik a láb, s a kivételes egyensúlyozás is felemészt nem kevés energiát. Ezután ismét belevágott a kísérletbe, ami egyébként hivatalosan a magyar rekordok közé kerül be. Végül időnként nagy küzdelem árán, de fennmaradt a biciklin László Gyula, miközben 27-szer bújt ki, s vissza a pólójába. A korábbi csúcs 21 volt.”
Koppányi Szabolcs teljes cikke, képei és videója itt látható:
https://www.debreciner.hu/cikk/3114_ha_nyugaton_elne_mar_gazdag_ember_lenne_mert_ott_az?fbclid=IwAR2RyPFQGmknkBoTB_ogevtZvzQsQ7FYcuJlrBKGi1lfonewGHO5XLHV8RU