Nádaski Attila, énekes előadóművész, ismert művésznevén a Miskolci Elvis, 2023. május 31-én 9 órai kezdettel a Miskolci Egyetemen felállította a leghosszabb ideig tartó folyamatos Elvis dal éneklés egyéni maratoni rekordját.
Nádaski Attila, énekes előadóművész, ismert művésznevén a Miskolci Elvis, 2023. május 31-én 9 órai kezdettel a Miskolci Egyetemen felállította a leghosszabb ideig tartó folyamatos Elvis dal éneklés egyéni maratoni rekordját.
Sőrés Ágnes matematika tanár, középiskolai oktató Nyeső Ágnessel, az iskola lelkészével együtt 2023. március 10 és 12 között egyéni maratoni rekordkísérlet keretében megdöntötték a leghosszabb megszakítás nélküli oktatási előadás jelenleg fennálló hazai rekordját, amelyet 2016 májusában Pécsett állítottak fel több mint 39 óra tiszta előadási időtartammal. A 44 órás tanórán 20 tanuló vett részt, ennek során az oktatók a maratoni rekordokra vonatkozó speciális szabályokat alkalmazták, azaz 55 perc oktatás után 5 perc szünet járt, amely utólagosan összevonható volt. A kísérlet alatt Sőrés Ágnes és Nyeső Ágnes csak és kizárólag a folyamatos oktatáshoz tartozó, a hétköznapi értelemben vett középiskolai matematika, természettudomány, hit és erkölcstan, és etika óra kereteibe illeszkedő tevékenységet végzett.
Zimányi András, extrém sportoló, hidegterápiás rekordkísérletező az óév utolsó hetében több mint félórás sárkányrepülésre vállalkozott fürdőnadrágban és bukósisakban. A 400 méter körüli repülési magasságon fagypont alatt volt a hőmérséklet, András azonban csak tovább növelte ezzel a rekordjával hidegtűrő edzettségét.