Gelencsérné Gyurka Henrietta, a Tördemic Néptáncegyüttes Egyesület elnöke szervezésében 2019. április 29-én, a Tánc Világnapján Badacsonytomajban, a Szent Imre templom előtti téren felállították a legnagyobb létszámmal bemutatott tavaszköszöntő térségi néphagyományon alapuló tánc, az ún. zöldág-járás tömegszerűségi rekordját. A városi rendezvényen több száz diák egyszerre mutatta be a helyi böjti táncos játékot, amely a szakértők szerint kifejezetten erre a térségre jellemző, jól definiálható motívumokkal rendelkező népi táncos-játékos mozgásforma. A vigántpetendi hagyomány alapján, a helyiek által „Hej, liliom” néven ismert táncjátékot járták el a templom előtt, körökbe rendeződve.
Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?
A legnagyobb létszámmal bemutatott tavaszköszöntő térségi néphagyományon alapuló tánc, az ún. zöldág-járás tömegszerűségi rekordját 420 fővel
Hol?
A badacsonytomaji Szent Imre templom előtti téren
Mikor?
2019. április 29-én
Ki?
Gelencsérné Gyurka Henrietta és a Tördemic Néptáncegyüttes Egyesület
Részletek:
A zöldág-járást, amely egy vonulási jellegű táncforma, 4×2 láncban, 4 kiindulópontról a Római úton, a Balaton utcán, a Fő utcán és a régi polgármesteri hivatal udvaráról a templom elé felvonulva mutatták be, a templom előtt a résztvevők köröket alkottak és a vonulás közben bemutatott zöldág-járást követően a táncoló gyerekek és felnőttek 12 körben játszottak táncjátékokat.
A helyszínen 13 óra 32 perckor Fenyvesi Zoltán, országgyűlési képviselő mondott rövid köszöntő beszédet, majd Horváth Zoltán, Badacsonytördemic polgármestere üdvözölte a megjelenteket, ezután Szabó Csaba felolvasta a vonuló-táncoló csoportok beosztását és eligazítást tartott, majd a résztvevők elhagyták a templom előtti területet és elvonultak az előzetesen számukra kijelölt négy gyülekező helyre. 14 óra 02 perckor a templom lépcsőjéről leadták a kezdést jelentő puskalövést és a négy helyszínről a csoportok megkezdték a zöldág-járást a templom irányába. 14 óra 15 perckor a résztvevők egyszerre érkeztek négy irányból a templom elé, ahol Szabó Csaba instrukciói alapján 12 kört alakítottak és 14 óra 20 perckor táncos körjátékokba kezdtek.
A körtánc és játék során a körökben résztvevőket egyenként megszámolták. A számlálás eredménye rendre 26, 39, 25, 42, 25, 19, 49, 46, 34, 59, 43 és 21 főt adott. Összesen legalább 420 fő vett folyamatosan részt a zöldágjárási rekordkísérletben, mert megállapítható volt, hogy a zöldágjárás vonulási részét követően csupán néhány személy hagyta el a közös játék színhelyét és csak páran nem vettek részt a játékokban.
A résztvevők által előzetesen leadott és aláírt íveket 15 óra 10 perckor, utólag összesítették és a 24 íven összesen 411 regisztrált személy szerepelt. Mivel voltak a helyszínen olyanok is, akik előzetesen nem iratkoztak fel és csak ott csatlakoztak a táncolókhoz, így a számolási hibákat is figyelembe véve ez az adat is alátámasztotta a legalább 420 fős létszám helyességét.