A Bicskei Mezőgazdasági Zrt. herceghalmi tejüzemében Sinka Zsolt többszörös magyar erőrekorder közreműködésével, Varga Ildikó üzemvezetővel együtt a Piros Kockás Kft. 2013. május 24-én délelőtt elkészítette és bemutatta az ország legnagyobb „túrórudi”-ját, mint egy legnagyobb tárgy típusú méretrekordot. A 64,8 kg tömegű édességet másnap, a gyermeknapi rendezvény alkalmából Székesfehérvárott ingyenesen szétosztották a gyermekek között.

P1080217 P1080220 P1080231 P1080234

Read More →

Szpisják Imre sertéstenyésztőnek már nem először sikerült fél tonna közelében lévő testtömeggel rendelkező házisertést nevelnie. Bélának azonban, “akit” 2009 óta személyesen gondoz gazdája és aki emiatt igen jó egészségnek örvend, sikerült túllépnie a hivatalos mérlegelés során is az 500 kg-ot. A 2005 decemberében született, magyar lapály fajtájú kan sertés a 2013. április 26-i mérlegelésekor pontosan 530 kg-ot nyomott.

P1070686 P1070688 P1070689 P1070693 P1070707 P1070709

Read More →

A nyíregyházi Korzó Bevásárlóközpont szervezésében ismét rekordkísérlet megvalósítására készültek. Az eredeti terv szerint a Bevásárlóközpontban 2013. március 22-én (pénteken) 10 órától a legnagyobb, tojásokból kirakott mozaikkép hazai rekordját állították volna fel. A gyerekprogram keretében a szervezők a nyíregyházi gyerekek részvételével kívánták elkészíteni a legnagyobb, kb. 3×2 méter méretű olyan „mozaikképet”, amelynek pixelei különböző színű csokoládé tojásokból állnak és amely a kb. kétezer darab tojás felhelyezése után síkbeli képként három tojást és a bevásárlóközpont logóját formázza. A sikeres kísérletre és a kaszkadőr bemutatóra azonban csak 25-én délelőtt került sor. A városi katasztrófa riadó és a viharos szél ugyanis közbeszólt.

P107026820130325_165218 DSA_4365-kicsi DSA_4476-kicsi DSA_4530-kicsi

Read More →