A 2014-es esztendő első rekordjaként a Békésy György Szakközépiskola épületében Sőrés Ágnes matematika tanár és Hutter Renátó, középiskolai oktató, csatlakozva a további 27 tanuló folyamatos tanórai tevékenységének rekordkísérletéhez, megdöntötte a leghosszabb tanítási óra jelenleg fennálló hazai rekordját, amelyet 2011 októberében a Czimra Gyula Általános Iskola, szintén Sőrés Ágnes matematika tanár vezetésével állított fel. A rekordkísérletben, amely 2014. február 8-án 9 órától 2014. február 9-én 22 óráig tartott, a középiskola nappalis, estis, valamint a volt tanulói és Sőrés Ágnes volt tanítványai 36 órán át foglalkoztak megszakítás nélkül középiskolai tanórai munkával. A 8 órás előadások és gyakorlatok idejében matematika, kémia, biológia, földrajz és magyar irodalom tantárgyakat tanult közösen a 29 hallgató.

P1120573 P1120575 P1120579 P1120585 P1120588 P1120594 P1120600 P1120608 P1120615 P1120620

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A leghosszabb tanítási óra hazai rekordját 36 órával

Hol?

Budapesten, a Békésy György Szakközépiskola épületében

Mikor?

2014. február 8-án 9 órától 2014. február 9-én 22 óráig

Ki?

Sőrés Ágnes magyar rekorder, Hutter Renátó tanár és további 27 hallgató, a középiskola nappalis, estis, valamint a volt tanulói és Sőrés Ágnes volt tanítványai

Részletek:

 A részt vevő tanulók csoportokban és egyénileg is versenyeztek a kísérlet során. Az órák változatos formában, több tantárgyat érintettek. Szerepet kapott a kreativitás, az interneten való kutatás, tudománytörténet, kézügyesség, előadás a humán tudományok kapcsolatáról, stb. Az oktatás és a verseny a teljes időtartama alatt folyamatos volt, a megszokott iskolai tanóra formájában zajlott, a szünet időtartama: 8 óránként csupán 15 perc volt, ekkor lehetett étkezni, levegőzni, illetve a mellékhelyiséget igénybe venni, ugyanakkor italt fogyasztani a tanórák alatt is lehetett. A szüneteken kívül a rekordkísérletben részt vevőknek a tantermet elhagyni nem volt szabad. A földszinti aulából nyíló klubhelyiségben, a tanóra fő helyszínén elhelyezésre került egy darab mobil WC, amelyből akkor is követhette az eseményeket és részt vehetett a versenyben a hallgató, ha anyagcsere-folyamatai miatt egyébként el kellett volna hagynia a kísérlet helyszínét és eseményeit. A rekordkísérlet időtartama alatt figyelő tanúk őrizték a termet. A rekordkísérletben részt vevő hallgatók egyedi azonosítót, színes pólókat kaptak, melyet a kísérlet alatt viselniük kellett.

A kísérletben résztvevők 8-án reggel 8 óra 45 perckor helyet foglaltak az aula melletti klubhelyiségben, a kísérlet céljára berendezett tanteremben elhelyezett csoport-asztaloknál. Ők 8 darab, egyenként 4 fős csapatot alkotva vettek részt a kísérletben, a csapatok az oktatóik által adományozott pontokért egymással versenyeztek a 36 óra folyamán. A csapattagok eltérő színű, piros, bézs, sötétkék, középkék, zöld, fekete, világoskék, és szürke pólót viseltek, a két egyéni oktatói rekordkísérletező, Sőrés Ágnes és Hutter Renátó a piros pólós csapat tagja voltak. A szürke pólót viselő csapat csupán három tagból állt. 9 óra 00 perckor Sőrés Ágnes matematika tanár megkezdte a tanítási óra megtartását. Az első foglalkozás osztályfőnöki óra volt, ennek keretében a kísérlet elején Dr. Szatmáriné Vidovszki Éva, az iskola igazgatója köszöntötte a kísérlet résztvevőit, majd Laczkóné Jezernyiczky Enikő középiskolai tanár vezetésével kémia és biológia óra következett, ezzel kezdetét vette a kettős rekordkísérlet.

A tanítási óra változó tantárgyi anyagokkal került megtartásra, az egyes anyagrészeket az iskola oktatói egymást váltva adták elő. A biológia órát követően az első nap délelőttjén földrajz órára is sor került, amelyet Hutter Renátó, középiskolai oktató tartott meg, ezt követően a tanulók termet váltottak és az iskola aulájából nyíló színházteremben folytatták a munkát 11 óra 11 perckor matematika órával.

 Az egyes témarészek, illetve az oktatás helyszínének váltásai között a megszakítás nem volt több egy percnél, így az oktatási óra folyamatosnak volt tekinthető. A 36 óra oktatási időtartamra tervezett tanítási órán több alkalommal is oktatói szerepet vállalt Sőrés Ágnes középiskolai oktató, a kísérlet szervezője, egyéni rekordkísérletező és Hutter Renátó, középiskolai oktató, szintén egyéni rekordkísérletező. A két egyéni oktatói rekordkísérletező egyébként az óra többi részében hallgatóként részt vett a munkában, így teljesítményük a többi 27 diák teljesítményével egyenértékű a rekordkísérlet teljesítésének szempontjából.

 A kísérlet végét megelőzően, 9-én 19 órától a hallgatók magyar irodalom óra keretében versfajtákkal és az eseményről szóló saját versek megírásával foglalkoztak, majd 21 órától pedig a hallgatók a verseny ponteredményeinek statisztikai kiértékelésével, mint aktuális példával foglalkoztak, ezután Sőrés Ágnes osztályfőnöki óra keretében értékelte a tanóra teljesítményét és átadta a támogatók által felajánlott díjakat. A kísérlet 9-én 22 óra 00 perckor, Dr. Nagyné Walzer Mária, az iskola igazgatóhelyettese zárszavával rendben véget ért.

 A Sőrés Ágnes matematika tanár vezette 27 fős hallgatói csapat, Ágoston Balázs, Antal Nikolett, Balogh Zsanett, Baluja László, Bazsó Bettina, Budavári Dávid, Holányi Kinga, Horváth Norbi, Horváth Regina, Jakubács Enikő, Karácsonyi Kristóf, Karaszi Marcell, Kardos Max, Kovács Krisztián, Kovács Lilla, Mansour Roland, Mezei Gabriella, Nagy Sándor, Patonay Nóra, Perei Jákob, Perei Joel, Pető Krisztián, Sarnai Szabolcs, Sinkó Adrienn, Tóth Viktória, Várszegi András, Zsemle Alex, Sőrés Ágnessel és Hutter Renátó, középiskolai oktatóval kiegészülve 36 órás teljesítményével megdöntötte a leghosszabb tanítási óra 2011. októbere óta fennálló korábbi rekordját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation