A Méz Rádió és a Veszprém – Balaton 2023 Zrt. a veszprémi Lovassy László Gimnázium diákjainak részvételével, „Közös érintés” címmel 2018. december 1-jén megdöntötte az egyetlen helyszínen, egyszerre a legtöbb személy által adott tenyérlenyomat hazai rekordját.

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

Az egyetlen helyszínen, egyszerre a legtöbb személy által adott tenyérlenyomat rekordját 188 fővel

Hol?

A veszprémi Lovassy László Gimnázium tornacsarnokában

Mikor?

2018. december 1-jén

Ki?

A Méz Rádió, a Veszprém – Balaton 2023 Zrt. és a Lovassy László Gimnázium diákjai

Részletek:

A 11 óra 45 perckor, tanórai kicsengetés után kezdődött eseményen a közel kétszáz diák bevonult a tornacsarnok küzdőterére, ahol a hullámpapírral burkolt parketten fehér kartonból előre kivágott, nagyméretű felirat fogadta őket, amely 13 karakterből állt és a „#2023VESZPRÉM” feliratot adta ki. A diákok a betűk körül elhelyezkedve, az egyenként kivágott betűket széjjelhúzták, körülállták, majd festékbe mártva kezeiket, egy jelre egyszerre rányomták festékes kezüket a betűkre, külön-külön, személyenként két kézzel.

A rekordkísérletet szervezők 10 óra 40 perckor leterítették a helyszínen előkészített feliratot a kézilabdapálya közepén, ahol a feliratot befoglaló legkisebb elméleti téglalap méretét 11 órakor lemérték és a mérés 299×1276 cm +/- 1 cm méretet adott. Ezután a kapuk előtt oldalanként 12-12 tálcán hét színben Pannon Color márkájú, ecsetkész temperafestéket készítettek elő, majd megkezdődött a bevonulás a tornacsarnok lelátójára. Szekeres Dávid eligazítást tartott a megjelenteknek, majd megkezdődött a belépés a körülkerített kézilabdapályára. A betűk körüli elhelyezkedést követően a résztvevő diákok a kiválasztott helyükről a festékes tálakhoz vonultak, befestékezték kezeiket. Ekkor a felnőtt jelenlévők közül többen, tanárok és szervezők, valamint Porga Gyula, Veszprém város polgármestere is csatlakozott hozzájuk.

12 óra 09 perckor a résztvevők leguggoltak, majd a háromtól egyesével történő visszaszámlálást követően egyszerre rányomták tenyereiket a kartonokra. A közös alkotás során egy-egy betű körül jellemzően 13-an helyezkedtek el, a kísérletben részt vevők 14 csoportot alkottak, egy-egy csoport egy karaktert látott el tenyérnyomattal úgy, hogy a „#” karaktert két részre húzták szét. Így a résztvevők létszámát 180 fő körülire lehetett becsülni. 12 óra 10 perces kezdettel a csoportok létszámának egyenkénti meghatározására került sor, a csoportonkénti számlálás rendre 16, 17, 12, 12, 14, 8, 10, 10, 11, 13, 10, 18, 17 és 20 főt adott. A 188 fős számlálást a Méz Rádió munkatársai utólag fényképről történő számlálással ellenőriztek. Az utólagos ellenőrzés alátámasztotta a létszám helyességét. 12 óra 19 perckor a csarnokban a kísérletben részt vettek teljes létszámáról történő csoportkép készítéssel ért véget a rekordkísérlet. A rendezvényt Porga Gyula, Veszprém város polgármestere szavai zárták le 12 óra 30 perckor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation