A Harsányi Szüreti Napnak előestéjén Arnóczki Istvánné, helyi lakos, a legnagyobb mennyiségű saját plüssmackóval rendelkező hazai gyűjtő be kívánta mutatni a nyilvánosságnak – tudomása szerint – a világ legnagyobb darabszámú mackógyűjteményét. Előzetes számlálásai szerint több mint 11 ezer mackóból áll a gyűjteménye, amelynek egy részét Harsány nagyközség önkormányzata által e célra adományozott házban, a harsányi Kossuth Lajos utca 80. szám alatt berendezett kiállításon tekinthetnek meg az érdeklődők. A gyűjtő egy gyermekkori emlék hatására kezdett el mackókat gyűjteni. 33 év alatt nemcsak vásárolt, de sok plüss mackót ajándékba is kapott támogatóitól. Az utóbbi években a település támogatta gyűjtői tevékenységét, a személye pedig „Mackó Mama” néven vált ismertté országszerte. Amikor tudomására jutott, hogy a Guinness Rekordok Könyvének szerkesztősége a legnagyobb mackó-gyűjteményeseként egy kilencezer darabot el nem érő magánszemélyt tart nyilván, elhatározta, hogy megdöntve ezt a rekordot, legalább tízezer mackót fog összegyűjteni és bemutatni. A gyűjteményét, amely napról napra gyarapszik, 2016 márciusában kezdte felleltározni, melynek eredményeként a darabszám 2016. szeptember 23-ára meghaladta a 13 ezer darabot. Ezt a sok mackót négy helyszínen tárolják: Arnóczki Istvánné magánlakásán kb. 250 darabot, a Kossuth Lajos utca 80. szám alatt berendezett kiállításon leletár szerint kb. 2700 darabot, a Harsányi Sópince vendégfogadó terében kb. 60 darabot és a harsányi egykori református iskola épületében kb. tízezer darabot. Az elmúlt hónapok során egyenként megszámolták a gyűjteményt alkotó mackókat és erről egy kartonon kézi számlálólapot vettek fel. A gyűjtemény megszámlálásának eredményét Arnóczki Istvánné és Szabó Gergely polgármester jelentette be a települési rendezvény keretében.

20160923_174537 20160923_174557 20160923_174948 20160923_185320 20160924_131936 20160924_135810 20160924_150302 20160924_150310

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A legnagyobb plüssmackó gyűjtemény rekordját 13080 darabbal

Hol?

A Harsányi Szüreti Nap rendezvényen a Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola udvarán

Mikor?

2016. szeptember 24-én délután

Ki?

Arnóczki Istvánné és az őt támogató Harsány nagyközség önkormányzata

Részletek:

A gyűjtemény elemeinek számolását egy hullámpapír doboz fedeléről leválasztott lapon mint kézírásos számlálólapon jegyzetelték és amelyet eredetiben be is mutattak. A harsányi egykori református iskola épületében zsákokban és dobozokban tárolt mackók darabszámát erre a lapra sorszámozva egyenként vették fel, a zsákokra kívülről ráírtak a benne tárolt darabszámot. Itt 127 zsákot leltároztak le. A lapon továbbá 12 doboz tartalmát is felvették, a nagyméretű mackókat pedig egyenként írták hozzá. A lapon többféle kézírással és többféle írószerrel került rögzítésre vélhetően több időpontban az egyes helyszíneken tárolt mackók darabszáma. A lapon a magánlakáson tárolt mackók darabszámában egy 102 darabos tévedés volt felfedezhető, mert az egyik összesítő tétel kétszer került hozzáadásra az összmennyiséghez. Emiatt a lakásban tárolt darabszám helyesen 253 darab, nem pedig a feltüntetett 355. A lapon a Harsányi Sópince vendégfogadó terében vitrinekben tárolt mennyiségként 60 darab, a kiállítási leltár eredményeként 2702 darab, a harsányi egykori református iskola épületében 9936 darab, összesen 13053 darab került felvételre. A gyűjtemény valamennyi darabját Arnóczki Istvánné mint gyűjtő kapta vagy vásárolta, így azok kizárólagos tulajdonjoga kétséget kizáróan megállapítható volt. A számolási hibahatárt és a téves összeadást is figyelembe véve a lakáson tárolt 253 darab, a Sópincében tárolt 63 darab, a leltározott kiállítási 2702 darab figyelembe vételével összesen 12954 darab mackó került a gyűjtemény részeként beazonosításra. Szabó Gergely polgármester elmondta, hogy az immár országos érdeklődésre tekintettel a másnapi rendezvényükön további mackókkal gyarapszik az ország, egyben vélhetően a világ legnagyobb mackógyűjteménye. Másnap a rendezvényre érkezett személyek adományaiból, amelyeket a színpad mellett kihelyezett asztalnál gyűjtöttek össze, összesen további 127 darabbal gyarapodott a gyűjtemény, amely +/- 20 darab pontossággal 13080 darabból állt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation