Karvai Sándor vak technikai sportolónak pedig ez a sokadik sikere, amelyet barátjával, Borsi Gergővel együtt állított fel Balatonszepezd belterületén, a 71-es számú országos főközlekedési úton. Karvai Sándor vakon született, azaz a látást teljes mértékben nélkülöző, járművezetésben többszörös hazai rekorder 2018. április 25-én a 71-es főút belterületi szakaszának egy meghatározott pontján az oda leállított, Nissan Leaf 2018 típusjelű elektromos gépkocsi volánja mögött, segítőjének, Borsi Gergelynek az utasításainak megfelelően egyedül elindult, és önállóan, folyamatosan vezette a gépkocsit, eközben segítője folyamatosan iránymutatást adott a számára mobiltelefonon. A kísérletet a jármű beépített vezetéstámogató rendszer használata nélkül mutatták be.

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A legnagyobb távon vakon történő gépkocsivezetés rekordját 2,5 km hosszon

Hol?

Balatonszepezd belterületén, a 71-es számú országos főközlekedési úton

Mikor?

2018. április 25-én

Ki?

Karvai Sándor és barátja, Borsi Gergely, valamint a támogató Nissan Sales CEE Kft., közreműködésével

Részletek:

A kísérlet biztonságáról a rendezvény helyszínén a település polgármestere jelenlétében a forgalmi zárásról gondoskodó rendőr-kapitányság munkatársai és a helyi polgárőrök gondoskodtak. A vezetési kísérlet alatt mérésre került a sebesség, a megtett távolság és a közben eltelt idő. A mért adatokat Google Earth applikáció segítségével rögzítették, illetve vágatlan videofelvételt készítettek az eseményről. A kísérlet végrehajtója korábban orvosi iratokkal igazolta látásképtelenségét. Az eseményen képviseltette magát a nyomtatott sajtó, az elektronikus sajtó, illetve több országos tévé és rádió csatorna is.

Karvai Sándort már többször láthattuk extrém körülmények között. Először a világon, vak emberként önállóan tett meg egy teljes kört egy F1-es pályán, a Hungaroringen egy CBR 600 F motorkerékpáron Borsi Gergely ötszörös magyar rali bajnok telefonos irányításával, amivel méltán nyerte el az „Első Vak Motoros” címet. Most egy több mint egy kilométeres belterületi közútszakaszon oda-vissza irányban vezetett autót. A táv a balatonszepezdi autóbusz-megállótól a település határáig, a Fűzfa utca kereszteződéséig tartott, itt önállóan megfordult és visszatért a kiinduló pontra. A mintegy 10 perces akció során több mint két kilométert vezetett egyedül az autóban ülve.

12 óra 05 perckor a szervezők és a résztvevők a helyi Bertha Bulcsu Közösségi Házban gyülekeztek, ahol Karvai Sándor, Dr. Sebestyén László, Goldberger Mária és Borsi Gergely mondott rövid beszédet 12 óra 08 perc és 12 óra 18 perc között. A Közösségi Ház előtt, az Árpád utcában kiállították a PUL-086 frsz. Nissan Leaf 2018 Tekna típusú gépkocsit, amelyet a kísérletet szervezők forgatócsoportja 12 óra 20 perckor felszerelt egy, a szélvédőre belülről rögzített GoPro akciókamerával és amely mellett riportot készítettek Borsi Gergellyel és Karvai Sándorral. A riportban elhangzott, hogy a kísérlet folyamán nincs lehetőség külső személy beavatkozására, Sándor egyedül ül az autóban és önállóan oldja meg a feladatot. Borsi Gergely utasításait a telefonján keresztül kapja meg, aki közvetlenül mögötte halad egy másik gépkocsiban. A szepezdi autóbuszmegállónál Karvai Sándor 12 óra 53 perckor beszállt a megállóban Keszthely irányában álló PUL-086 frsz. gépkocsiba és felkészült a kísérlet végrehajtására. A jármű mindenfajta átalakítás és kiegészítők nélkül, a hétköznapi használatra megszokott állapotban szolgált a rekordkísérlet eszközéül. A teljes távról és a vezetés teljes időtartamáról videofelvétel készült a jármű fedélzetén, valamint külső kameraállásból is, követve a vakon vezető rekordert. Borsi Gergely a korábbi, motorozással kapcsolatos rekordkísérletek során alkalmazott módszertannak megfelelően itt is irány és sebesség utasításokkal instruálja majd a rekordert a haladása közben. 12 óra 54 perckor Karvai Sándor a Nissan Leaf gépkocsit bekapcsolta, majd 12 óra 55 perckor irányt adott és a nézők tapsa közepette megindult önállóan az autóval Keszthely irányába. 13 órakor érkezett a Fűzfa utcai fordulóponthoz. Az úton változó sebességgel, de vezetéstechnikailag megfelelő járműkezeléssel 5 perc alatt, folyamatosan haladva tette meg a mintegy 1180 méteres távot. 13 óra 01 perckor szabályos „Y” fordulót mutatott be tolatással az úton, majd visszaindult a kiindulás helyére, az autóbuszmegállóba. A visszaúton érte el a kísérlet során a legnagyobb sebességet, amely meghaladta a 40 km/órát. 13 óra 06 perckor visszaállt a kísérlet kiinduló pontjára, kikapcsolta a járművet, ezzel a kísérlet rendben befejeződött. A jelen lévő forgatócsoport tagjai, valamint a kísérő gépkocsikban a rekordert követők elmondták, hogy haladás közben mindvégig önállóan irányította a járművet a rekordkísérletező. Ezzel tehát Karvai Sándor önállóan vezetett egy elektromos autót vak létére közúton, a rekordkísérlet 10 perce alatt kb. 2,5 km távot tett meg a 71-es út 62+310 szelvényétől a 63+491 szelvényig és vissza. Sándor megfelelő vezetési teljesítményt nyújtott a kísérlet során.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation