Kelemen József 2016. március 19-én sikerrel szervezte meg a legidősebb korosztályú, legnagyobb létszámú játékos részvételével megrendezett asztalitenisz ranglista versenyt, felállítva ezzel egy sajátos asztalitenisz torna tömegszerűségi rekordot.
Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?
a legidősebb igazolt versenyzők legnagyobb számú részvételével megrendezett asztalitenisz torna hazai tömegszerűségi rekordját, hét 80 év feletti résztvevővel
Hol?
Szigetcsépen a Sportcsarnokban
Mikor?
2016. március 19-én
Ki?
Kelemen József
Részletek:
Kelemen József 2016. március 19-én és 20-án „19. Húsvéti Sziget Kupa” néven országos nyílt veterán asztalitenisz ranglistaversenyt szervezett. Egy országos ranglista verseny feltétele, hogy engedélyezze a Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség és fent legyen az éves verseny naptárban. A versenyen egy korosztály-kategóriát úgy lehet megnyitni, hogy ha legalább 5 fő versenyző beadja nevezését. Mivel világversenyeken 100 év felett játékosra is volt példa, így megszervezte az első, legidősebb játékosok számára rendezett hazai versenyt. Ezen a legidősebb játékos 86 éves volt és hét veterán, 80 év feletti versenyző vett részt rajta, emiatt megnyitották a 80-84 év korosztály kategóriát az országos szabályok szerint.
A verseny jegyzőkönyve az interneten a „moasz.hu“ honlapon a „veterán” menüpontban megtalálható, ebben az okiratban szerepel a résztvevők születési ideje, a versenyzői igazolvány száma és az, hogy hány ponttal gazdagodott a versenyen. A díjátadásról készült képen a résztvevők láthatók, adataik a MOASZ igazolvány alapján azonosíthatók. Ezek szerint ma a legidősebb hazai asztalitenisz játékos Mezei János, aki 86 éves, nála idősebb igazolt hazai játékos nincs.