Asztalos Tamás, írói nevén Flagranti poéta és Mata Ibolya, írói nevén Florans Matias közösen felállította az első, egyben leghosszabb, két személy által írt magyar eposz rekordját. A „Retel és Hunorka” c. könyvük  a Gyémántfelhő Kft., mint kiadó gondozásában az ISBN 978-615-5833-57-1 szám alatt 2019-ben jelent meg.

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

Megírták az első, két személy által írt, leghosszabb magyar eposzt

Hol?

Debrecenben és Kecskeméten

Mikor?

2019 első nyolc hónapjában

Ki?

Mata Ibolya és Asztalos Tamás

Részletek:

A kettejük tollából született szerelmes elbeszélő költemény mintegy 8 hónapig íródott. Asztalos Tamás és Mata Ibolya a művet egymástól mintegy 200 kilométeres távolságra, üzenetváltások sokaságával, de közösen írták meg. A könyv 2019 szeptemberében jelent meg a budapesti Gyémántfelhő Kiadó gondozásában. A történet i. sz. 446-ban játszódik egy temesközi kis faluban, ahol Retel és Hunorka boldogan éltek gyermekükkel. Egy napon azonban erre a boldogságra árnyék vetül, mert Arka királyné – Bleda özvegye –, kéreti Retelt, hűséges harcosát, hogy kísérje el őt Attila, a nagy hun király udvarába. Retel fájó szívvel indul Frucius szolgálójával a hosszú útra, a királynő színe elé. Elutazása után nem sokkal értesítik, hogy elrabolták kedvesét, Hunorkát. Retel, Attila király hadseregének támogatásával elindul, hogy megtalálja szerelmét, s közben számos küzdelmen megy keresztül.

A műről, amely a Gyémántfelhő Kft., mint kiadó gondozásában az ISBN 978-615-5833-57-1 szám alatt jelent meg, a Cserhát Művész Kör elnöke, Bornemisza Attila író, költő, esztéta, a Délibáb folyóirat szerkesztője szakmai állásfoglalást adott ki arról, hogy a szóban forgó művet valóban két személy írta, másrészt, hogy az megfelel az eposz formai és tartalmi követelményeinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation