Kotroczó József, MÁV nyugdíjas szabadidejében évek óta készít egyre kisebb üvegcsékben diorámákat. A rendszerint vallási témájú alkotásai közül a legkisebbet be is mutatta mérés céljára 2014 májusában Lökösházán. A vékony fa hasítékokból, gyufaszálak darabolásából és fonalakból álló golgota ábrázolás több példányban is elkészült már, a legkisebbiket egy 4 mm szájnyílású üvegbe építette fel a minden bizonnyal zseniális kézügyességű alkotója.
Kazincbarcika idén 60 éves, ebből az alkalomból Kalácska Viola szervezésében a Barcika Art Kft. vezetésével elkészítették az ország legnagyobb méretű subaszőnyegét. A kézi csomózású szőnyeget 65 kisebb, kb. 150 cm x 100 cm-es darabból állították össze és 2014. szeptember 27-én délután mutatták be a város születésnapját ünneplő egyik helyi rendezvényen. Az akcióban részt vevők több héten át különböző hosszúságú, téglalap alakú szőnyegdarabokat subáztak ki, amelyeket újrahasznosított textilből készült fonállal csomóztak, összesen 25 négyzetméter felületen.
Kazincbarcika, majd Tatabánya óriás kötött sáljainak rekordját egy még hatalmasabb kötött takaró döntötte meg Csákberényben. Mátyásné Csobán Erika, a rekordkísérlet szervezője felhívást tett közzé a Facebookon, melynek értelmében 2014. februárja óta az egész országból számos önkéntes készített vegyes fonal alapanyagból kötéssel, horgolással 50x50cm-es darabokat. A cél az ország legnagyobb kötött takarójának elkészítése volt, megdöntve ezzel a legnagyobb kötött alkotás, a tatabányai kötött sál fennálló 260 négyzetméteres rekordját.
2014 májusában már 665 közreműködő küldött alkotást, ezek bedobozolva vártak az összedolgozásra, ezzel a terv szerinti mennyiség fele, mintegy 200 négyzetméter már rendelkezésre állt korábban. A tervezett méret egy 350-400 négyzetméternyi egybefüggő takaró összeállítása volt, amelyre 2014. augusztus 30-án került sor mintegy száz személy közreműködésével Csákberényben. A takaró és annak összedolgozása kötéssel, horgolással és varrással készült. A kész óriás, tarka takaró méretét a szervezők rendezvénye keretében mérték le.















