Kazincbarcika idén 60 éves, ebből az alkalomból Kalácska Viola szervezésében a Barcika Art Kft. vezetésével elkészítették az ország legnagyobb méretű subaszőnyegét. A kézi csomózású szőnyeget 65 kisebb, kb. 150 cm x 100 cm-es darabból állították össze és 2014. szeptember 27-én délután mutatták be a város születésnapját ünneplő egyik helyi rendezvényen. Az akcióban részt vevők több héten át különböző hosszúságú, téglalap alakú szőnyegdarabokat subáztak ki, amelyeket újrahasznosított textilből készült fonállal csomóztak, összesen 25 négyzetméter felületen.
Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?
A legnagyobb méretű, subázási kézműves technikával készített szőnyeg rekordját 25 négyzetméter felülettel
Hol?
a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Székhely Óvoda udvarán a város születésnapját ünneplő egyik helyi rendezvényen
Mikor?
2014. szeptember 27-én 16 óra 40 perckor
Ki?
Kalácska Viola szervezésében a Barcika Art Kft. és a szőnyeget készítő több mint száz helyi lakos
Részletek:
A csomózáshoz felhasznált „fonalat” több zsák használt színes pólóing feldarabolásából állították elő, amelyek használtruha boltból és közösségi otthonokból származtak. A város valamennyi iskolájából tanulók is részt vettek az alkotás elkészítésében, csatlakoztak hozzájuk a fogyatékosok és az idősek otthonában élők is. A készítők kiegészültek civilekkel, városlakókkal, akik az Egressy Béni Művelődési Központban a Kolor Plázs –Subanap rendezvény keretében dolgoztak, itt több részét is csomózták az alkotásnak. A sajátos subaszőnyeg teljes tömege végül 125,5 kg lett. A szőnyeg 65, különböző színű és különböző személyek által csomózott darabból állt össze. Az alkotórészek több mint felét, 47 darabot az alkotók egységesen 50×100 cm méretűre készítettek, a többi rész mérete 100×25, 26×50, 10×50, 29×50, 36×50, 59×50, 21×50, 22×50, 28×50, 2 darab 16×50 és 7 darab 10×10 centiméteres. A ténylegesen 25,14 négyzetméter területen kidolgozott alkotás majdnem pontosan 180 ezer csomót tartalmaz.
16 óra 40 perc és 16 óra 50 perc között a szőnyeg teljes szélességét, majd a hosszúságát mérték meg. Az alkotás legnagyobb hossza 9,1 méter, legnagyobb szélessége 3,1 méter volt, az alkotásba mintaként a „2014” és a „60” számokat is belecsomózták.




