Az Event Csoport Rendezvényszervező és Tanácsadó Kft. szervezésében a Kirchhoff Automotive vállalat munkatársai 2016. április 22-én, a Föld világnapján, a gyár előtti füves területen 52 fát ültettek el egyszerre. A Pilisben honos juharfákat 132 dolgozó, valamint a város polgármester-asszonya és a cég vezetői ültették el egy új fasort alkotva a Kirchhoff kerítése mentén, a Dobogókői út mellett. Az esemény egy ünnepélyes megnyitóval kezdődött, majd az előre előkészített gödrökben elhelyezték, vonalba állították, betemették és megöntözték a facsemetéket a rekordkísérlet résztvevői.

20160422_095023 20160422_111255 20160422_111330 20160422_111338 20160422_112200 20160422_113608 20160422_113936 20160422_114836

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A legnagyobb létszámú közös faültetés hazai tömegszerűségi rekordját 52 facsemetével és 132 közreműködővel

Hol?

Esztergomban, a Kirchhoff Hungária Kft. telepe előtt, a Dobogókői út mentén

Mikor?

2016. április 22-én délelőtt

Ki?

a Kirchhoff Hungária Kft. vezetői és munkatársai, a meghívott vendégekkel közösen

Részletek:

A rekordkísérletben részvevő dolgozók 10 óra 30 perctől gyülekeztek a cég külső üzemi parkolójában felállított büféasztal és rendezvénysátor mellett, 10 óra 37 perckor Fejes Rita műsorvezető eligazította az ültetésben résztvevőket. Elmondta, hogy a faültetésre a Pilisben honos vörös és sárga juhar facsemetéket hoztak a kertészek a helyszínre, az út 33-as kilométerkövétől a telephely melletti új behajtóig terjedő, jövőbeni fasort alkotó facsemeték száma 52 volt.

Az esemény megnyitójának keretében Jagudits Ákos mondott beszédet, majd 11 óra 12 perckor megkezdődött az ültetésben részvevő dolgozók feliratkozása, akik ezt követően szerszámokat kaptak és a Lugas Kertépítő Kft. kertészei segítségével beállították a megfelelő pozícióba az előre megásott gödörben a facsemetéket és 11 óra 35 perckor a cég igazgatójának és a polgármester asszonynak a közreműködésével megkezdték a facsemeték betemetését. Az ültetési akciót locsolással fejezték be, 11 óra 50 perckor a részt vevők levonultak a területről. Az akcióban résztvevőket egyenként megszámolva megállapítható volt, hogy 132 fő ültetett egyszerre fát a helyszínen.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation