Doroszlai Dénes, budapesti mérnök a telkén, a hátsó kertrészben 2015. április 24-én felfedezte, hogy a cseresznyefája árnyékában, vélhetően az előző évi hulladék gyümölcs magjának kihajtásaként, egy, legfeljebb 4 centiméter nagyságú cseresznyefa-hajtás virágzik. A kivirágzott hajtást megszemlélte a szomszédban lakó kertészmérnök is, aki szerint nem lehetséges, hogy ilyen apró hajtás virágot hozzon fás-szárúak esetében. Ennek ellenére a hajtás megszemlélése után kijelentette, hogy a virágzat mégiscsak cseresznyéé, és ez esetben valóban egy egyedi, különösen rendkívüli természeti jelenséggel állunk szemben.

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

Az ország legkisebb virágzó cseresznyefája 4 cm-es

Hol?

Budapesten, Doroszlai Dénes csillaghegyi kertjében

Mikor?

2015. április 24-én

Ki?

Doroszlai Dénes

Részletek:

A rekordméretű virágzó cseresznyefa-hajtás bejelentését követően a kertészek közül többen egybehangzóan állították, hogy cseresznyefa virágot hozni kizárólag a fás-szárasodás után, legkorábban fél-egyméteres nagyságakor szokott, és még nem volt példa tudomásuk szerint Magyarországon korábban arra, hogy egy ennél kisebb palánta, vagy netalán hajtás virágba borult volna. Az eset rendkívüliségét és szakmai jelentőségét a Főkert Nonprofit Zrt. szakemberei is egybehangzóan támasztották alá nyilatkozataikkal. A helyszínen a virágzó facsemetét a hajtás mellé illesztett mérőszalaggal mérték meg, amely az átlagos környező talajszinttől mintegy 39 mm összmagasságot mutatott a hajtás virágjainak csúcsáig mérve, +/- 2 mm pontossággal. Az összesen 4 cm-t el nem érő hajtáson 4 darab cseresznyevirág volt található. Ezzel Magyarország legkisebb méretű virágzó cseresznyefája valóban Doroszlai Dénes tulajdona, aki ezzel a 4 cm-es hajtással felállította a legkisebb virágzó gyümölcsfa magyar rekordját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation