Kar László Botond szervezésében tematikus gyermekrajz pályázatot hirdettek. A rajzgyűjtés célja annak demonstrálása volt, hogy a mai fiatalok Magyarországon teljes mértékben elkötelezettek a fenntartható fejlődés és a technikai újítások mellett. Az akció keretében számos iskolát kerestek meg e-mail-ben, hogy a gyerekek A/4 méretben rajzoljanak egy olyan a fenntartható fejlődéssel, technikai újításokkal, innovációval kapcsolatos rajzot, amely támogatja a TESLA Motors amerikai cég elektromos autó gyártási törekvéseit és a TESLA Motors által tervezett európai akkumulátorgyár (ún. Gigafactory) magyarországi megvalósulását. A felhívás sikerrel járt, a beérkezett közel hétezer rajzot, amelyeket az iskolák küldtek, a kibontásuk és megszámlálásuk után visszatették az eredeti csomagjukba, abban tárolták őket a bemutató napjáig.

20170928_121135 20170928_121245 20170928_121842 20170928_121858 20170928_124210 20170928_124217 20170928_125611 20170928_130524

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A legnagyobb hazai tematikus gyerekrajz gyűjteményt 7145 darab rajzzal

Hol?

A soproni Széchenyi István Gimnázium I. emeleti tornatermében

Mikor?

2017. szeptember 28-án

Ki?

Kar László Botond és 101 iskola

Részletek:

A szervezők a nyilvános esemény keretében az előzetesen 10-es, illetve 80-as csoportokban egymáshoz ragasztott rajzokat, mint egy tornaterem padlóját beborító, egybefüggő alkotást bemutatták a sajtónak, lemérték és megszámolták a gyűjtemény darabjait. A z eseményre előkészülve előzetesen kiválogatták azokat a beküldött rajzokat, amelyek tematikailag nem kapcsolódtak az innováció, a környezetvédelem, a megújuló energia és a Tesla Motors témakörébe.

Az előre tízesével, illetve nyolcvanasával összeragasztott rajzcsíkokat 6 csomagban hozták a helyszínre és az iskola tanulói segítségével helyezték el a tornaterem padlóján és a két rövidebbik fal mentén oly módon, hogy oldalanként 65 sorban 10-10 rajzot függesztettek a falakra, a padlón pedig ugyancsak 65 sorban, egymás mellé fektették le a 80 rajzból álló, előre összeragasztott csíkokat. Ezzel egy kb. 400 négyzetméteres, gyerekrajzokkal borított felületet, mint sajátos kiállítást hoztak létre. A rajzokat az óvodásoktól a középiskolásokig terjedő korcsoportba tartozó gyerekek készítették, 101 magyarországi iskola tanulóiként. A közel hétezer rajzból 460 darabot külön dossziéba téve lefűztek, mint a legszínvonalasabb alkotásokat, a későbbi bemutatók céljára. A rajzok mérete, az előzetes felhívásnak megfelelően A/4 méretű volt, csupán néhány rajz készült feleakkora, A/5 terjedelemben. A teljes gyűjtemény nagy részét egybefüggően, mint kész művet a tornaterem padlóján 13 órakor mutatták be a közönségnek, akik jellemzően az iskola diákjaiból és újságírókból álltak.

A bemutatót szervező segítők és Kar László Botond 12 óra 04 perckor eligazítást tartottak a tornateremben azoknak a diákoknak, akik a rajzok kiterítését, illetve kifüggesztését végezték, ekkor az alkotás befejező lépéseit beszélték meg. Ezt követően megkezdődött a 6 csomagból kivett, az előre tízes és nyolcvanas csoportokban összeragasztott rajzcsíkok kiterítését, majd 12 óra 55 perckor kezdetét vette a számlálás. A két oldalfalon 65-65 oszlopban, oszloponként 10 rajzot mutattak be. Ebből az egyik falon 55 oszlopban volt A/4 méretű rajz, összesen 550 darab, és 10 oszlopban volt A/5 méretű rajz, összesen 100 darab. A másik oldalfalon 65 oszlopban 650 darab A/4 méretű rajz került bemutatásra. A terem padlóján 64 sorban, soronként 80 rajz került lefektetésre A/4 méretben, ezt a közel 320 négyzetméteres rajz-szőnyeget egy-egy oldalán további 60, illetve 80 darab A/5 méretű rajz keretezte. Ez összesen 5120 darab A/4 méretű és 140 darab A/5 méretű rajzot jelentett. A teremben egy asztalon 4 albumban, kétoldalas elrendezésben 70+50+50+60 kétoldalas lapon, összesen 460 darab A/4 méretű, kiemeltnek minősített rajz került bemutatásra, továbbá egy további külön csomagban mindezen felül 96 darab A/4 méretű és 29 darab A/5 méretű rajz került megszámolásra.

A Kar László Botond által szervezett iskolai rajzkészítési akció keretében 101 iskola tanulói összesen 7145 beküldött, adott tematikájú rajzzal hozták létre a legnagyobb hazai tematikus gyerekrajz gyűjteményt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation