A Funside Balaton nemzetközi gyermektáborban a korábbi sikeres Cup Song rekordkísérlet után idén újra megrendezték a Rekordok Hetét, amelynek keretében július 30-án újabb magyar rekordot állítottak fel. Ezúttal a barátság fontosságáról szóló, „Count on me” című Bruno Mars dalt mutogatták el a nemzetközi jelnyelv használatával, Horányi Juli részvételével, aki az X-Faktor 2014-es szériájában maga is a jelnyelv használatával adta elő Sia „Soon We’ll Be Found” c. dalát.

20150730_161050 P1030146 P1030153 P1030155 P1030178 P1030182

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A legnagyobb létszámmal bemutatott dalszöveg-jelelés hazai tömegszerűségi rekordját 268 fővel

Hol?

A Funside Egyesület balatongyöröki ifjúsági táborának színháztermében

Mikor?

2015. július 30-án délután

Ki?

a Funside Egyesület és a táborban tartózkodó gyerekek

Részletek:

Amikor a tábor szervezői megkeresték Horányi Julit, azonnal igent mondott rá, hogy a gyerekekkel közösen vegyen részt a rekordkísérletben. Így élőben énekelte el a „Count on me” című slágert, és a jelelésben is részt vett. Rajta kívül a Funside Balaton tábor 7 és 17 éves életkor közötti táborozói, valamint a teljes tanári csapat is együtt mutogatta el a dalszöveget. A rekordot megelőző napokon a táborozó gyerekek többször is gyakorolták a dal jelelését, majd a rekord napján a kísérletet megelőzően többször is elpróbálták.

A kísérletre délután 4 és fél 5 között került sor a tábor színháztermében, ahol a kísérletben részt vevőket a terem falai mentén négy sorban helyezték el a szervezők. A lépcsőzetes elrendezéshez a fal mellé egy sorban 66 széket állítottak, előtte egy álló sort alakítottak ki, majd egy újabb, 61 székből álló sorban ülve jeleltek a gyerekek és előttük a negyedik sor törökülésben, 18 darab leterített takarón foglalt helyet. A kísérlet előtt a színházteremben 15 órai kezdettel próbára került sor. 15 óra 40 perckor, a próba után a résztvevők kivonultak a színházteremből és az udvaron kézfestésen vettek részt. A szervezők a jobb láthatóság okán a gyerekek kezét kék és narancssárga festékkel festették be, majd ezt követően 15 óra 57 perckor megkezdték az ismételt bevonulást a színházterembe és felkészültek a kísérlet végrehajtására. A bevonulás után 16 óra 10 perckor felkonferálták a kísérletet és Horányi Juli érkezését, aki 16 óra 15 perckor lépett a színpadra és 16 óra 16 perces kezdettel kétszer elpróbálták a dal közös jelelését úgy, hogy a zenei aláfestésre Horányi Juli élőben énekelt. A kísérlet megkezdésének időpontjáig, 16 óra 25 percig senki nem hagyta el a termet és nem csatlakozott a résztvevőkhöz, így a dalt 16 óra 28 percig bezárólag 267 személy és Horányi Juli jelelte el. A kísérlet során egyértelműen megállapítható volt, hogy a dal 3 perce alatt valamennyi jelen lévő egyszerre és együtt vett részt az egységes jelelési koreográfia bemutatásában. A színpad előtt Horányi Juli szintén jeleléssel kísérte a saját énekét. A teljes létszám így 268 főre adódott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation