A Körös Tibor és Dr. Kovács György vezette Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszió sajátos rekordkísérlettel ünnepelte 25. születésnapját. A Madách téren felállított szabadtéri bábszínház folyamatos műsorát a 22. munkaórájuk után szakította meg a nyári zivatar, azonban ez is elég volt arra, hogy felhívják az arra járó közönség figyelmét a gyermek-lélek-mentés fontosságára. Nonprofit szervezetként, minden megmozdulásukban az a céljuk, hogy a gyerekeknek maradandó értékeket lehessen átadni, őket boldog, harmonikus élethez segíteni, a “gyermek-lélek-mentés” munkáját megvalósítani egy olyan társadalomban, amiben a felnövekvő gyermekek lelki jólétét nagyon sok minden veszélyezteti. A Misszió ezen a területen kapcsolódik bele a felnövekvők boldogságának elősegítésébe.

20160610_173129 20160610_182639

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A leghosszabb, folyamatosan bemutatott, oktatási célú, (vallási tárgyú) nyilvános bábelőadási foglalkozás maratoni csoportos váltó rekordját 1330 perccel

Hol?

A budapesti Madách Imre téren, az Örkény István Színház előtti járdán

Mikor?

2016. június 10-én és 11-én

Ki?

A Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszió és 8 bábcsoportba tömörült önkéntesei

Részletek:

A Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszió idén októberben tölti be 25. évét. A szervezet születésnapi ajándékaként adtak a gyerekeknek egy “23 órás bábelőadást” Budapest szívében, úgy, hogy aki csak szeretné, annyi ideig részt vehetett rajta, ameddig csak jól esett neki (ill. szüleinek, nagyszüleinek).

A maratoni kísérlet során bemutatott bábelőadások mindegyikét játszották már gyerekek előtt. Általában a karácsonyi és húsvéti ünnepkörben, az iskolai szünet előtti hetekben szokták az általános iskolákban, óvodákban, egyéb gyermekintézményekben játszani bábdarabjaikat, országszerte, önkéntesek bevonásával. Egy-egy előadás 45 percet tesz ki, az iskolai órabeosztáshoz igazodva. Egy-egy előadás kb. 20-23 perc hosszúságú (minden bábdarab a Palántánál született, mind szövegkönyve, mind pedig hangstúdiós felvétele, rendezése és minden színpadi eleme tekintetében). A bábozással eleinte a budapesti kisgyermekeket értek el, de később már az ország néhány más területén is láthatták a gyerekek a bábdarabokat. Azután, 2004-től kezdve országos szinten, egyre több településen találkozhattak a Palánta országjáró bábmissziós csoportjaival. A misszió összesen kb. 120 db., önkéntesekből álló bábcsoporttal dolgozott az elmúlt 20 év alatt. Egy-egy “bábidőszakban” kb. 30-50 bábcsoport tagjai működnek együtt abban, hogy az előre megkeresett iskolákban, az alsó tagozatosok százait érjék el. Összességében egy-egy bábidőszakban 25-30 ezer, de van, hogy 40-60 ezer kisgyermek is láthatja ugyanazt a bábdarabot. A legtöbben ajándékba megkapják a “Palánta Postát és CD-t, a hangzó-könyvet”, amit hazavihetnek, és felidézhetik, amit láttak, hallottak, tanultak. Tapasztalataink szerint a gyerekek az ajándékot megbecsülik, a dalokat fejből tudják, és a bábdarabok központi üzenete is megmarad gondolkodásukban. A program során 25 órán át adtak lehetőséget a kicsi és nagyobb nézőknek, hogy élvezzék az elmúlt 25 év “termését”.

Körös Tibor főszervező, a Palánta Sorsfordító Alapítvány elnöke elmondta, hogy a bábelőadások felidézték az iskolai bábelőadások hangulatát, tartalmi jellemzőit. Voltak már börtönintézményekben, idős otthonokban, illetve családi környezetben megtartott bábelőadásaik is. A fiatalokat, idősebbeket, szülőket és egyedülállókat is megszólító bábdarabok felkeltették az arra sétálgatók figyelmét, választ adtak kimondott vagy kimondatlan kérdéseikre is. A folyamatosan egymást váltó bábelőadások bemutatását összesen 8 bábcsoport vállalta, mindegyik előadáshoz CD lemez is kapcsolódik, amelyet a helyszínen ajándékként lehetett átvenni a nézőknek.

2016. június 10-én 17 óra 06 perckor Dr. Kovács György bevezető beszédet tartott, ismertette a Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszió tevékenységét és a rekordkísérlet célját, majd megkezdődött az első bábelőadás, ezzel kezdetét vette a maratoni rekordkísérlet. 17 óra 40 perckor az első bemutatott darab magyarázatára és a hozzá kapcsolódó dal előadására került sor, amely minden bábelőadást közvetlenül követően a produkció szerves része volt. Ezt követően 17 óra 50 perckor a második bábelőadás kezdődött meg, amely 18 óra 10 perckor ért véget. A kísérlet további részében a fentieknek megfelelő ütemterv szerint folyt tovább az előadás-sorozat 2016. június 11-én délutánig, amikor a rekordkísérlet 15 óra 30 perckor véget ért, mert a helyszínen kitört zivatar nem tette lehetővé az aktuális előadás folytatását, a maratoni bábelőadás-sorozat ekkor megszakadt. A folyamatos bábelőadási foglalkozás tehát 22 óra 10 perc, 1330 perc után ért véget.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation