Bakó Zoltán és Takács Norbert, a két kerékpáros sportoló egy-egy állandó kerékhajtással rendelkező kerékpárral a lehető leghosszabb ideig történő folyamatos haladás hazai rekordját állította fel. Ez volt mindezidáig a leghosszabb, folyamatosan megtett útvonal az ún. fixi kerékpárral, hiszen a 443 km-es távot közel 21 óra alatt megtéve jutottak el Debrecenből a Balaton mentén Zala megyébe.

P1150175P1150181P1150193P1150238P1150240P1150271  P1150286P1150248  P1150269 P1150290

Read More →

Megjelent és napokon belül az ország számos könyvesboltjában kapható lesz a Magyar Rekordok első évkönyve, amely a 2012-2013-as rekordok gyűjteménye.
A nemrég a sajtónak is bemutatott könyvünk 4990 forintos áron kapható a boltokban, azonban jelentős árkedvezménnyel lehet egyesületünknél megrendelni.

Várjuk a könyvünk iránt érdeklődőket szeretettel!

Rekordok_konyv_kicsi

A budapesti II. Kerületi Önkormányzat tömegszerűségi rekordot állított fel 2014. május 22-én délelőtt a polgármesteri hivatal épülete előtti parkban. Ezer iskolás gyermek a kísérlet helyszínén kapott egy, a kerület nevezetességeiről szóló albumot, amit nekik csak aznap osztottak ki (egyébként ebből a kerületi albumból, melybe matricát lehet beleragasztani, összesen 6000-et osztottak ki a helyi óvodákban, iskolákban). Ezeket a helyszínen átadott albumokat besorszámozták, és ebbe ragasztották egyszerre bele azt a matricát a jelen lévő gyerekek, amelyen a kerület címere volt ábrázolva. A közös matricaragasztáshoz a kezdő jelet a kerület polgármestere adta meg, amikor a matricás albumban lévő egyik Lackfi János verset, – amelyet egyébként a költő erre a célra írt és a Kaláka együttes megzenésített – a Kaláka tagjaival együtt a gyerekek elénekelték.

P1140610 P1140651 P1140654 P1140655

Read More →