Máj István, 61 éves pilisszentiváni lakos évek óta végez marokerősítő gyakorlatot az erre a célra szolgáló, összenyomási impulzus számláló funkcióval is rendelkező rugós sporteszköze segítségével. Folyamatos gyakorlása során már korábban is kimagasló eredményeket ért el, órákon át folyamatosan képes végezni a gyakorlatot, illetve rövidebb idő alatt igen gyorsan képes ismételni a marokerősítő mozdulatot. Két teljesítményfajta mérésére és jegyzőkönyvezésére is sor került 2014. június 15-én, ekkor Máj István fél óra alatt váltott kézzel a legtöbb marokerősítő gyakorlatot végezte el, azaz a tetszés szerinti számban váltott jobb és bal kezével a leggyorsabban nyomta össze a sporteszköz rugóját, emellett a fennálló hazai egy órás egykezes marokerősítő gyakorlat rekordjának megdöntésére is vállalkozott, 7000 összenyomást mutatott be egy óra alatt.

P1150146 P1150152

Read More →

Dombrád Város Önkormányzata a VIII. Csülkös Nap előestéjén a Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán a legnagyobb darabszámú, egyszerre útjára bocsátott légi palackposta rekordját állították fel. Az akcióban résztvevők a helyszínen egy-egy léggömböt engedtek fel egyszerre a műsorvezető felhívására. A léggömbökhöz tartozó zsinórra egy-egy, összehajtogatott és lezárt papírra írt üzenetet erősítettek, és vezényszóra elengedték a héliummal töltött léggömböket, amelyek a kedvező széljárás miatt messzire vitték el a jövő évi Csülkös Nap meghívóit.

P1150338 P1150340

Read More →

Braun Zsolt lángossütő egy különleges lángosból készítette el a legnagyobb méretűt. Egyszerre, egyetlen munkaműveletben, egybefüggő 4 méter hosszúságú mézes meggyes töltött lángost készített el a VI. Szanki Méz és Meggy Fesztivál keretein belül. A lángos tésztájának begyúrása és rövid kelesztése után négy részre osztva elnyújtották, pihentették, majd egybedolgozva töltötték meg a hosszú lángos két szélét meggyel. A széleket visszahajtva kettős tésztatekercset kaptak. Ezt az erre a célra készített, gázmelegítésű olajsütő edényben egy egyedi sütőlapát segítségével sütötték ki.

P1150408 P1150446 P1150463 P1150467 P1150484 P1150487 P1150501 P1150520

Read More →