Zalaegerszegen, 2014. július 19-én a Kéklámpás Ördögök Motoros Nap és Találkozó keretében az Aqua City fürdőkomplexum előtti bekötőúton délután a korábbi, hasonló rekordot is tartó csapat egyes tagjai, Garamvölgyi Krisztián mixer és Erdős Csaba motorversenyző-kaszkadőr szervezésében és vezetésével megdöntötték a motoros kaszkadőr gyakorlat keretében megkevert koktél ital fennálló időrekordját, amelyet 2012 nyarán Zalakaroson szintén ők állítottak fel.
A motoros bemutató keretében Erdős Csaba motorversenyző és kaszkadőr, három további kaszkadőrtársa, motorversenyzők és Garamvölgyi Krisztián többszörös bajnok mixer egy quad két kerékre emelésének gyakorlata alatt, öt személlyel a leghosszabb idő alatt tett meg egy 110 méteres távot úgy két keréken, hogy közben elkészítettek közösen egy koktél italt, mint a világ második, leghosszabban két keréken készített koktélját. A korábbi rekord során elért közel 43 másodpercet szárnyaltál most túl. A forgalom elöl elzárt útszakaszon egy négykerekű quad-dal az indulást követően rögtön a hátsó két kerekére állították a motor és a négy egyensúlyozó kaszkadőrrel az ötödik, a mixer felegyenesedve menet közben elkészítette a koktélt. A törekvésük az volt, hogy minél tovább, azaz a lehető legtöbb idő keresztül haladjon a quad két keréken. Az italkészítést akkor kellett Garamvölgyi Krisztiánnak elkezdeni, amikor két kerékre állt a négykerekű motor és addig készíthette, amíg két keréken haladtak. A rekord során a lehető leglassabban a lehető legrövidebb távolság megtételére törekedtek a résztvevők. A koktél mintegy 45 másodperc alatt elkészült, a quad pedig 51,8 másodpercet öt személlyel haladt a két kerekén.






















