Varga Levente, az Angyalliget Közhasznú Alapítvány munkatársa szervezésében az Autizmus Világnapja alkalmából közösségi projektet valósítottak meg a balmazújvárosi Sütifarm Foglalkoztató Centrumban. A Világnapon több szervezet, cég, önként jelentkezők és helyi diákok bevonásával egyetlen nap alatt több mint 1700 színes nemeztulipánt készítettek, melyeket egy közel 4 négyzetméteres mozaikképpé állítottak össze. Az autistákat gondozó szervezet 2010 óta foglalkozik nemezvirágok készítésével.
Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?
Az ország legnagyobb darabszámú, egy napon készült nemeztulipánokból álló gyűjteményének mennyiségi rekordját 1721 darabbal közel 350 fő állította fel.
Hol?
Balmazújvárosban, a Sütifarm Foglalkoztató Centrum udvarán
Mikor?
2016. április 2-án
Ki?
Varga Levente és az Angyalliget Közhasznú Alapítvány az Autisták Lakóotthonáért
Részletek:
Az otthonnak jelenleg 11 gondozottja van, akik foglalkoztatás keretében készítenek rendszeresen nemezből virágfigurákat, amelyeket árusítanak is az alapítvány helyi üzletében. A rekordkísérletben a lakókon kívül a rendezvényre látogatók, a város iskoláinak meghívott tanulói is részt vettek. A nap folyamán mintegy hét órán keresztül folyt a közösségi nemeztulipán-készítés, erre a célra előző napon egy rendezvénysátrat állítottak fel a Sütifarm melletti szabad területen. A sátorban az ott felépített ideiglenes színpad előtt sörpadokból öt munkapályát rendeztek be, amelyek mellett egyenként és egyszerre 10-10 fő tud nemezgolyót készíteni, amelyből a munkapálya végén kimetszik a tulipánt. Az első személy az előre festett nyers gyapjút szappanos vízzel összegyúrta, majd egy fagolyóra rágörgette. Ő egy percig dolgozott, görgette a kezei között a nemezgolyót, majd tovább adta a mellette állónak. A 10 fős munkasor végén álló munkatárs kivágta a nemezgolyóból a fagolyót és kihajtogatja a gömbszeleteket, a tulipán szirmait.
A szervezők az előzetesen megadott színterv szerint a tulipánokból egy 62×26 pixelből álló képet raktak ki, amely a hortobágyi 9 lyukú hidat ábrázolta. A kép készítéséhez a színpad mögött felállítottak egy farostlapokból álló sablontáblát, amelyben drótokra húzták fel a tulipánokat, így rögzítve a pixeleket a kép megfelelő helyére. A nemez gyúrásában részt vevőket fél órás váltású csoportokba osztották be és a rendezvényen beváltható bónokkal jutalmazták. A készítés a 10 óra 30 perces kezdési időponttól kezdve folyamatos volt 18 óra 30 percig, a színpadon műsor kísérte a munkát, melyet végül siker koronázott. A több mint 300 közreműködő 1721 nemeztulipánt készített aznap a kép kirakásához.








