Szeptember utolsó vasárnapján a budapesti Millenáris Parkban minden a sportról, az egészséges életmódról szólt. A nagyrendezvény keretében a Men’s Health magazin magyarországi kiadója tömeges fekvőtámasz bemutatót szervezett, amellyel közel ezer fesztivál-látogatót sikerült délben megmozgatni a különböző színpadok előtt. Bár a nyolcszáz körüli létszámú fekvőtámaszozó között eleve kisebbségben voltak a férfiak – mint ahogy a rendezvény teljes területén is – a közismert erőfejlesztő gyakorlat témájában azonban a hölgyek végül teljesen ellopták a showt az urak elől, mert új magyar rekordot csak ők állítottak fel: 230 résztvevő mutatott be egyszerre fekvőtámaszokat a B csarnok nagyszínpada előtt, ahol az erősebbiknek mondott nem képviselőit egy kézen meg lehetett számolni. A hölgyek tömegében a két úr szégyenben maradt és csak gratulálni tudtak a nőknek, akik a legtöbb hölgy résztvevővel egyszerre bemutatott női tömeges fekvőtámasz-gyakorlat hazai rekordjával gazdagították a Magyar Rekordok Adatbázisát. Gratulálunk, Hölgyeim!

P1100946 P1100947 P1100950 P1100951 P1100953

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A legtöbb hölgy résztvevővel megvalósított tömeges női fekvőtámasz-bemutató 230 fővel

Hol?

Budapesten, a Millenáris Parkban

Mikor?

A Fitness FitBalance Millenáris fesztiválon 2013. szeptember 29-én 12 óra 05 perckor

Ki?

A fekvőtámaszokat bemutató 230 hölgy, valamint az eseményt szervező Marquard Media Magyarország Kft ., a Men’s Health magazin kiadója

Részletek:

 A Men’s Health magazin magyarországi kiadójának közreműködésével tömeges fekvőtámasz bemutatót szerveztek a Fitbalance Egészség és Fitness Fesztiválon. 11 óra 52 perckor a B csarnok színpadán, a kangoo bemutatót követően a műsorvezető felkonferálta a rekordkísérletet, majd egy újabb sportbemutató után, 12 órakor a fekvőtámasz gyakorlatot vezető személyek jelentek meg a színpadon és ismételten felhívták a közönséget a közös fekvőtámasz-bemutatón való részvételre. Ekkor a csarnokban a színpad előtt mintegy 300 fő, a következő programra, a zumba bemutatóra váró fesztivál-látogató, elsöprő többségében nő tartózkodott. 12 óra 04 perckor a színpadon tartózkodó gyakorlatvezetők rábírták a közönséget a zumbát megelőzően egy közös fekvőtámasz gyakorlatra. Ekkor a zumbára váró közönség 13 sorba és 17-19 oszlopba rendeződött a színpad előtt, majd elfoglalták a fekvőtámasz kiinduló pozíciót. 12 óra 04 perc és 12 óra 09 perc között több esetben mutattak be illetve próbáltak bemutatni az akcióban részt vevő hölgyek fekvőtámaszokat. A 12 óra 09 perckor véget ért kísérlet során +/- 30 fő pontossággal 230 résztvevő foglalkozott fekvőtámasz bemutatásával, akik közül legfeljebb 5 fő volt férfi. Mivel a férfiak létszáma nagyságrendileg volt a számolási hibahatár alatt, így megállapítható, hogy a csak nők által egyszerre egy helyen történő fekvőtámasz gyakorlat bemutatásának hazai rekordját a B csarnokban tartózkodó hölgyek 230 fővel állították fel.

cimkep7nissan-leaf_hi_001

A rekordkísérlet helyszínére káros anyag kibocsátása nélkül és csendben jutottunk el a Nissan Leaf jóvoltából.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation