Nagyszénáson a helyi civilek kezdeményezésére „Gulyásrekordot” szerveztek, ami abból állt, hogy egy óriásbográcsban (kb. 800 l) közel 1000 adag gulyást főztek, és a gulyás főzésének ideje alatt a legtöbben közreműködtek a készítésében azzal, hogy a bogrács mellett több mint 550-en kavarták meg a készülő ételt. A rekord létszámába azok a személyek számítottak bele, akik az étel készítésének technológiai ideje alatt, azaz a forró zsírra öntött, apróra vágott hagyma pirításától a megfőzött és ízesített gulyásleves alatti gázhevítő lezárásáig és a szakácsok általi készre jelentésig közreműködtek a készítésben azzal, hogy a nagyméretű fakanalakkal az étel mozgatásában segítették a készítőket.
A Progressive Reklámügynökség szervezésében az Ericsson Magyarország támogatásával a Budapest Parkban 2014. szeptember 26-án rendezték meg a legtöbb résztvevővel egyszerre, hangolt csövek segítségével eljátszott dallam tömegszerűségi Guinness-rekordjának megdöntési kísérletét. A Parkban a Punnany Massif együttes esti koncertjét megelőzően szólaltattak meg különböző hosszúságú, emiatt más hangmagasságon rezonáló műanyag csöveket, amelyet a helyszínen a kaptak majd meg a koncert látogatói. A kísérlettel a korábbi, közel kétezer fős Guinness rekordot próbálták megdönteni, akkor egy ázsiai vízmű csapata adott elő egyszerű dallamot a hangolt csövek segítésével, mint a legnagyobb létszámú műanyag-cső zenekar. Az Örömóda első sorának ismert dallamát végül 4100 fős tömeg adta elő együtt, a csöveket használva hangkeltő eszközként.
Gödöllő Főterén 2014. szeptember 14-én a Belvárosi Napok keretében a Művészetek Háza előtt felállított szabadtéri színpadon néptáncos világrekordot állítottak fel. Három, igen gyors mozgású néptáncos, Moussa Ahmed, Papp Gergely Bálint és Papp Máté Bence kettő perc alatt az általuk bemutatott néptánc motívumok részeként a legtöbb leütött csapást mutatták be. A közösen elért 3937 csapás két perces rekordja mellett Moussa Ahmed egyéni rekordot is felállított: egyetlen másodperc alatt 41 úgynevezett csapást mutatott be a közös gyakorlat 5. másodpercében.










