A győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központban rendezték meg 2013. szeptember 27-én este a Kutatók Éjszakája című programot, amelyet egy tömegszerűségi rekordkísérlettel is emlékezetessé tettek. A helyszínen a legnagyobb létszámban közösen szólaltattak meg szívószálból készített dudát. Az eseménnyel a tudományos munka és a kutatás jelentőségére kívánták felhívni a figyelmet.
Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?
320 fővel állították fel a szívószálból készített duda tömeges fújásának rekordját
Hol?
Győrben, a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ épülethez tartozó kültéri parkolóban
Mikor?
2013. szeptember 27-én 19 óra 20 perckor
Ki?
A dudálásban közreműködő mintegy 320 személy, valamint a szervező Mobilis Közhasznú Nonprofit Kft.
Részletek:
A kísérletre és a Kutatók Éjszakája esti program kezdetére 18 órától gyülekeztek a résztvevők a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ épületének vendégfogadó terében, majd 18 óra 10 perckor Szilasi Péter Tamás főszervező a Kiállítási Központ hangosító berendezésén keresztül köszöntötte az érdeklődőket és bekonferálta az eseményt.
A megfelelően levágott végű szívószálakat előző napon, illetve a kísérlet napján készítették elő, a közös dudálásra 19 óra után az épület előtt került sor. 18 óra 57 perckor befejezték az első előadást az épületben, ezt követően felszólították a jelen lévőket az épület előtti parkolóban történő gyülekezésre. 19 óra 01 perckor az intézmény hangosító berendezésén keresztül még egyszer felkonferálták a kísérletet, majd az épület előtt 19 óra 05 perckor megkezdődött a részt venni szándékozók elhelyezkedése, a 300 fő körüli tömeg sorba és oszlopba igazodott a lezárt parkoló térburkolatán. A szervezők egy-egy munkatársa mögé felsorakozva alkottak 17 oszlopot a dudálásban közreműködők. Az oszlopok jellemzően 17-19 főből álltak. A kísérletre a szívószálakat a résztvevők elhelyezkedése után osztották ki 19 óra 10 perckor.
Mészáros Péter szervező, műsorvezető a bejárat lépcsőjéről adta meg a jelet a közös dudálásra a saját szívószál-dudájába fújva, ekkor indult az 5 perces akció, majd a résztvevők 19 óra 23 perckor abbahagyták a dudálást. A tömeg üdvrivalgással fogadta a kísérlet sikerét.






