Kazincbarcikán a negyedik, KolorCity elnevezésű akció részeként Kalácska Viola szervezésében a Barcika Art Kft. vezetésével elkészítették az ország leghosszabb, darált kekszből készült, rúdszerű édességét. A sokak által is ismert, sütés nélkül, darált kekszből készült, összetekert rúdszerű édességhez hasonló alkotást közel 2000 kg alapanyagból, a városlakók segítségével állítottál elő, a kész keksz-kígyót 2016. augusztus 2-án este mutatták be a közönségnek a belvárosi rendezvény helyszínén, a Fő téren, az Egressy Béni Művelődési Ház előtt.

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?
A leghosszabb, sütés nélkül készített, rúdszerű édesség hossza 1018 méter lett, az egyszerre egy helyen kekszalapú édességet készítők hazai tömegszerűségi rekordját pedig 320 fővel állították fel
Hol?
A kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Ház előterében
Mikor?
2016. augusztus 2-án délután
Ki?
Kalácska Viola szervezésében a Barcika Art Kft. és Kazincbarcika lakói
Részletek:
A város lakóit megmozgató akció a „Tekerj bele Te is!” jelmondatot kapta, a cél az volt, hogy minél többen vegyenek részt a hosszú édesség összegyúrásában. Az alapanyagot, a darált kekszet a margarinnal és a cukorral együtt a Barcika Príma Kft. biztosította, a masszát ételszínezékkel festették be és keverték össze a cég konyháján, higiéniás körülmények között és hűtve szállították ki a helyszínre 16 óra körül. A közös munkához sörasztalokat borítottak be élelmiszeripari fóliával, majd felállították a Fő téren. Csapatokba szerveződve folyt a munka. Az édesség összegyúrására és formázására előzetesen már kb. 200 városlakó jelentkezett, azonban a helyszínen két regisztrációs asztalt is felállítottak, és ott valamennyi részt venni szándékozó nevét rögzítették. Ők az aláírásuk ellenében kapták meg a gumikesztyűt és a sapkát a munkához. A tér négy sarkába 10-10 sörasztalt állítottak fel, ahol egy-egy csapat dolgozott, egyszerre mintegy 50-60 fővel, őket egy-egy csapatvezető irányította. A tér közepén az ötödik csapat a már elkészült munkákat, jellemzően az asztalonként 5 menetben, mintegy 10 méter hosszon elterülő keksz kígyót állították össze egyetlen hatalmas, hosszan kígyózó alkotássá úgy, hogy az édesség anyagfolytonos volt. A hosszmérés megkönnyítésére egy szalagot is szorosan mellé fektettek.
A rekordkísérletet szervezők 13 órakor eligazítást tartottak az Egressy Béni Művelődési Házban, ahol a színházterem melletti helyiségben megkezdték a sörasztalok lefóliázását. A 110 darab sörasztal burkolásával 15 órakor elkészültek és 15 óra 10 perckor megkezdték az asztalok kihordását a térre, ahol a tér négy sarkában, a négy tervezett csapat számára 10-10 asztalból kialakították a munkahelyeket. 15 óra 15 perckor a térre érkező segítő önkéntesek feliratkoztak a résztvevői listára, majd a téren felállított hangosítás segítségével Dr. Makkai Orsolya, a Barcika Art Kft. ügyvezetője, műsorvezető felkonferálta az eseményt és felhívta a város lakóit a munkában történő részvételre. 15 óra 20 perckor megkezdődött az érkezők regisztrálása, eközben Dr. Makkai Orsolya elmondta, hogy az alkotás 1000 kg darált keksz felhasználásával készül majd el, a munkát az öt csoportvezető, Molnár Attiláné, Ursutzné Blága Krisztina, Szabó Gáborné, Bence Boglárka, Heidrich Zsolt irányítja, hozzájuk egy-egy, közel 50 fős csapat tartozik. A külső hőmérséklet 27 Celsius fok volt, az időjárás kedvezett a rekordkísérletnek.
15 óra 45 perckor a Barcika Príma Kft. tehergépkocsiján a helyszínre érkezett az első adag a színezett masszából. Dr. Ronyecz Róbert, a Barcika Príma Kft. ügyvezetője és Varga Viktor, a Barcika Príma Kft. munkatársa közösen nyilatkozták, hogy az alapanyaghoz, amelyet a nagyüzemi konyhájukon gyúrtak be, 1000 kg darált kekszet, 600 kg ipari margarint és 400 kg cukrot használtak fel. A masszát ételfestékekkel adagonként kék, sárga, zöld, lila, narancs, barna és vajszín különböző árnyalataira színezték. 16 órakor már több mint 200 fő iratkozott fel a helyi listára közreműködőként. 16 óra 05 perckor a helyszínre érkezett Kovács Lázár, ismert szakács, aki műsorvezetőként moderálta a rekordkísérletet és 16 óra 15 perckor bemutatta a helyszínre összegyűlt csapattagoknak az édesség gyúrásának technikáját. Elmondta, hogy kb. 8 cm maximális átmérővel dolgozzanak, az asztalokra 5 menetben terítsék ki a megformázott keksz-kígyót. Ezután megkezdődött a közös munka. A szervezők mindegyik munkacsoporthoz odakészítették a különböző színű masszával teli élelmiszeripari műanyag ládákat és a csapatok tagjaiból alakult brigádok megkezdték az édesség összegyúrását. 16 óra 25 perckor a szervezők jelentése szerint már 329 regisztrált résztvevője volt az akciónak. Az együtt dolgozó személyek létszámát szemrevételezéssel és egyenkénti számolással 16 óra 45 perckor meghatározták, ekkor +/- 20 fő pontossággal 320-an készítettek egyszerre darált keksz alapú édességet. Ők több mint 5 percig együtt és folyamatosan dolgoztak, felállítva ezzel a vonatkozó általános szabályok szerint az egyszerre egy helyen kekszalapú édességet készítők hazai tömegszerűségi rekordját.
17 óra 10 perckor a folyamatosan készülő darált keksz kígyót több helyen történő ellenőrzéssel megmérték és megállapították, hogy a jellemzően téglalap keresztmetszetű édesség 3-4 cm magas és 4-6 cm széles, azaz a keresztmetszete átlagosan 15 négyzetcentiméterre tehető. A darált kekszből készülő kígyó egyes részeinek gyúrása 17 óra 40 perckor befejeződött, a szervezők ekkor összeállították a tér közepén egymás mellé elhelyezett közel száz sörasztalon az egybefüggő édességet. A színes keksz kígyót a szervezők 18 óra 05 perckor készre jelentették és ekkor többszöri menetszámolásra került sor. A jelen lévők közösen megállapították, hogy az alkotás egybefüggően és anyagfolytonosan, összesen 481 menetben terült el az összetolt több mint kilencven sörasztalon. A menetenkénti hossz szúrópróbaszerű ellenőrzése 195 és 210 cm közti értékeket adott, így megközelítőleg 1 km-nyi alkotást készített el több mint 300 helyi közreműködő.
A darált keksz kígyó hossznak pontosabb meghatározására a kígyó összeállítása folyamán szorosan melléje fűzött szalagot összehasonlító méréssel utólag lemérték A lefejtett szalagot 20 teljes és egy csonka menetben húzták ki a Fő téren az Egressy Béni Művelődési Ház előtt a teret határoló lépcsők és virágágyások közötti, pontosan meghatározható távolságon. A számítással meghatározott szalaghossz, ezzel a kész egybefüggő édesség hossza 1018 méterre adódott, +/- 10 méter pontossággal. A Barcika Art Kft. által szervezett akció keretében legalább 1010, legfeljebb 1030 méter hosszú édességgel sikerült az ország leghosszabb, sütés nélkül készített, rúdszerű édességének rekordját felállítani. Ezzel Kalácska Viola szervezésében Kazincbarcika városa kettős hazai rekordot állított fel, mert a 1018 méter hosszú, 15 négyzetcentiméter keresztmetszetű, összesen 1527 liter mennyiségű, mintegy 2 tonnás édesség mellett felállították 320 fővel az egyszerre egy helyen kekszalapú édességet készítők hazai tömegszerűségi rekordját is.
