A dombrádi önkormányzatnál már hagyomány, hogy a Városnap rendezvényét valamilyen rekorddal színesítik. Idén az ország legnagyobb, alakzatban éneklő kórusával állítottak fel rekordot. A színes pólókba öltözött városlakók a városi címert formázták éneklés közben. Az ötszáz fős kórus a város dalát énekelte el közösen.

20160722_152726 20160722_154801 20160722_160538 20160722_161500 20160722_162235 20160722_162335 20160722_162338 20160722_162339

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A legnagyobb létszámú, egy adott település címerét alakzatban megjelenítő kórus hazai létszám rekordját 500 fővel

Hol?

A dombrádi Móra Ferenc Általános Iskola udvarán létesített sportpályán

Mikor?

2016. július 22-én délután

Ki?

Dombrád Város Önkormányzata, Szántó Zoltán rendezővel az élen, valamint 500 városlakó

Részletek:

A rendezvényen tartózkodók közül azok, akik előzetesen megtanulták a településhez köthető dalt, a település címerét ábrázoló alakzatban elhelyezkedve egy kórust alkottak. Ez volt a legnagyobb létszámú olyan hazai kórus, amelyben az éneklő személyek felismerhető módon megjelenítették egy település címerét.

Az eseményre előzetesen 625 darab, hat alapszínű pólót szereztek be, piros, kék, sárga, zöld, szürke és fekete színekben, a város címerében megjelenő színeknek megfelelően. A rekordkísérlet délutánján a helyszínen a leendő kórustagok egy listára iratkoztak fel és az aláírásuk ellenében vehették át a pólót és az előre nyomtatott kartonlapot, amelyen a város dalának szövege volt olvasható. A címert ábrázoló alakzatba történő elrendeződés megkönnyítésének céljára húsz fős csoportokat szerveztek, amelyeket egy-egy kijelölt csoportvezető irányított a helyszínre. A kísérletet megelőző két napon az iskola kispályáján előzetesen mészporral feljelölték a városi címer alakzatának körvonalait. A feljelölt vonal határolta el az egyes színeket, amelyeket a kórus tagjai úgy jelenítettek meg, hogy a címer képéből belülről kifelé foglalták el a színes pólóban az énekesek a helyeket, először a körvonalra álltak, majd feltöltötték a többiek az adott színű mezőt. Elmondták azt is, hogy Vincze Enikő és lánya, Veress Blanka, a város dalának énekesei már két évvel ezelőtt felénekelték a város dalát és ezt CD-n eljuttatták az iskolákba is az év folyamán, hogy minél többen megtanulhassák a dalt. Ők a kísérlet során a színpadon énekelték a dalt, hozzájuk csatlakozott a félezres létszámú kórus.

15 óra 40 perckor az alakzat kialakításának céljára mészporral feljelölt területen a címer pontos körvonalának meghúzása céljából még előző napon kifeszített, madzag által alkotott négyzetrácsot felmérték. A rácsozat 59×36 négyzetből állt, egy négyzet 0,5×0,5 méteres volt +/- 15 cm pontossággal. A felrajzolt és a kórustagok által megjelenített címer mérete kb. 29×18 méter, mintegy 520 négyzetméter volt +/- 10 négyzetméter pontossággal. 16 órakor Szántó Zoltán, a gazdasági társaság vezetője, rendező, felhívta a csapatkapitányok figyelmét a színpadról arra, hogy az általuk vezetett csoportok, sorban, színek szerint foglalják el a helyüket a színpad előtt, a felfestett címer megfelelő vonalain, illetve szegmenseiben. 16 óra 05 perckor a kórus tagjai megkezdték a színek szerinti bevonulást. Először a piros pólós énekesek foglalták el a helyüket a címer közepén, ők 93-an voltak, a sárga pólósok létszáma 143, a kék pólósoké 150, a zöld pólósoké 46, a szürke pólósoké 46 és a fekete pólósoké 27 fő volt. A számolás során, melyet a pályára történő bevonulásuk során egyenkénti csoportszámlálással végeztek, legfeljebb +/- 10 fő hibahatárral lehetett meghatározni a teljes kórus létszámát. A 16 óra 20 perckor befejezett bevonulást követően pontosan ötszázan álltak készen a dal közös eléneklésére. 16 óra 22 perckor Vincze Enikő vezetésével próbaéneklésre került sor, ezalatt a Kölcsey TV forgatócsoportja drónnal légi felvételeket készített a címer kialakításáról. 16 óra 23 perckor Szántóné Lusánszki Marianna, műsorvezető felkonferálta az eseményt, majd Kozmáné Kasza Veronika, Dombrád város polgármestere a színpadon köszöntötte a kórus tagjait, majd átadta a szót Vincze Enikőnek, aki felszólította a címer formába elrendeződött tömeget a közös éneklésre. A város dalának eléneklésére 16 óra 27 perc és 16 óra 32 perc között került sor. A címert kialakító kórustagok a város dalának refrénjét jól hallhatóan és együtt énekelték el, így a legnagyobb létszámú, egy adott település címerét alakzatban megjelenítő kórus hazai létszám rekordja sikeres volt. A regisztrációs íveket a kísérletet követően a szervezők összesítették és a 24 íven összesen 561 személy neve szerepelt. Mivel voltak néhányan, akik a regisztrációt követően mégsem jelentek meg a kórusban, így a jelenléti ívek összesítése is alátámasztotta az 500 fős kórus rekordot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation