Szilágyi Zoltán, hivatásos extrém sportoló 2021. január 29-én félmeztelenül, azaz ruhátlan felsőtesttel, fagypont alatti hőmérséklet mellett mezítláb futott le félmaratoni távot Zabaron, az ország leghidegebb településén, pihenő és frissítő nélkül. A távot jelentő 21,2 km-t valamivel több mint másfél óra alatt teljesítette.

Read More →

László Gyula, többszörös magyar rekorder már megint Debrecenben szárnyalta túl a saját rekordját 2020. július 20-án a Nagytemplom előtti téren. A korábban már többször megdöntött póló le- és felvételi rekordját javította meg ismét. Most anélkül, hogy a lábát letette volna, a BMX kerékpárján a kormányon ülve körözés közben 27-szer vette le és fel a pólóját alig több mint három perc alatt.

Képek és szöveg: Koppányi Szabolcs, Debreciner.hu online

Read More →

Csécsei Zoltán, amatőr távfutó sportoló, magyar rekorder, megdöntötte a futópadon 24 óra alatt lefutott legnagyobb távolság hazai és Guinness rekordját. A Guinness WR szabályai szerint szervezett kísérlet során a futó tetszés szerint tarthat szünetet, azaz állhat meg, a megtett 50 mérföld (80,5 km) a megtett 100 km (62,2 mérföld) és a megtett 100 mérföld (160,9 km) idejét is feljegyzik. A kísérletről 5+3, különböző látószögben felállított kamera segítségével folyamatos mozgóképfelvételt készítettek, továbbá ugyancsak folyamatos video-stream közvetítés volt az eseményről a www.streamsport.hu weboldalon. A 2020. január 19-én és 20-án szervezett rekorddöntésre a budapesti Springday Health Club fitneszteremben került sor, Csécsei Zoltán a TechnoGym legújabb, „Skill Run” tipusú futógépét használta.

Read More →