A Debrecen Egyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata Papp Dániel elnök szervezésében az interneten 2021. április 7-én reggel on-line szólánc vetélkedőt szervezett. A versenyzők két, 8, illetve 10 fős csoportban a Discord nevű alkalmazásba belépve versengtek egymással azért, hogy az egyik csoport a legtovább tudja játszani a közismert szólánc játékot.

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A leghosszabb on-line szójáték hazai rekordját 2 óra 19 perc alatt 554 szó teljesítménnyel

Hol?

Debrecenben

Mikor?

2021. április 7-én

Ki?

Debrecen Egyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata valamint Bata Gergő Zsolt, Polyák Martin, Sarkadi Luca és Éles István

Részletek:

A kísérletre Nagy Szilárd szervező online eligazítását követően, 8 óra 30 perc után kerül sor. A két csoport játékát az irodahelyiségben telepített egy-egy számítógépen a Discord hangcsatornájának segítségével követték nyomon, a teljes játékmenetről az alkalmazásban képernyőfelvételt is készítettek. A két csapat többször is megpróbálta a játékot, előzetesen több órás teljesítményre számítottak a részt vevő hallgatóktól, akik között a BTK mellett más karok hallgatói is szerepeltek.

8 óra 17 perckor Nagy Szilárd szervező on-line eligazítást tartott a játék Discord felületén a játék szabályairól és a menetéről, majd az irodában jelen lévő szervezők elkészítették a két csapat beosztását, a játékra végül 18 fő jelentkezett be online, belőlük az 1-es csapat 10 fővel, a 2-es csapat 8 fővel alakult meg. 8 óra 40 perc és 8 óra 55 perc között többször próbajátékot tartottak a két csapat tagjai, a hibázásokkal kapcsolatos kérdéseket ez alatt a szervezők tisztázták. 8 óra 55 perckor kezdetét vette a folyamatos szójáték az 1-es csapat tagjaival, ezt követően a 2-es csapat is megkezdte a játékot, akik 9 óra 52 perckor befejezték a részvételt, a csapat tagjai kiléptek az alkalmazásból. Ezt követően az 1-es csapat tagjai folytatták tovább a rekordkísérletet, akik a kísérlet során mindvégig betartották a játék előzetesen meghirdetett szabályait, a 20 másodperc gondolkodási időt nem lépték túl és nem került sor szóismétlésre. 11 óra 14 perckor az 1-es csapat befejezte a játékot, miután a csapat tagjai folyamatosan kiestek a hibáik miatt a láncolatból. A rekordkísérlet 2 óra 19 perc folyamatos játékot követően rendben befejeződött. A szervezők 11 óra 25 perckor összesítették a csapat eredményét, a képernyőfelvétel szerint a 2 óra 19 perc alatt 554 szó hangzott el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation