A magyar rekorder kortárs író ismét megkereste a Holnap Magazint azzal, hogy saját, 2012-es rekordját megdöntendő, 2016-ban 12 hónap alatt 14 könyvet kíván megírni, majd a Kiadón keresztül megjelentetni. A Holnap Magazin ismét segítséget nyújtott az Író elképzelésének realizálásában, tartotta a kapcsolatot a nyomdával, lektorálta a könyveket és megszerkesztette a könyvek borítóit. A Szerző vállalta, hogy minden hónapban elküldi a soron következő könyve anyagát a Holnap Magazinnak. A könyvek átlagos terjedelme 120 oldal körülire volt tervezve. A 2016-os rekord kísérlet anyaga azonban eltért a 2012-estől, az akkori 22+2 novella könyvenkénti tagolástól, hiszen ezen újabb írások egy része 1-1 oldalnyi (egypercesek, életképek, versek, stb.), míg mások (kisregények) 20-30 oldal terjedelemmel bírtak. Így alakult azután ki, hogy a könyvekben szereplő írások száma 5 és 24 között változott, de a 8. kötetben csupán 5 kisregény kapott helyet. (Ennek oldalszáma azonban még így is meghaladta a 110-et). Külön meg kell jegyezni, hogy e 14 könyv keretét adó Mese parafrázisok I. és Mese parafrázisok II. a bennük található illusztrációk miatt mintegy 140 oldalnyi terjedelemmel készültek.

20170201_105644 20170201_105815

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A legrövidebb idő alatt megírt és kiadott legtöbb könyv rekordját14 kötettel és 1809 oldallal

Hol?

Fóton

Mikor?

2016. év folyamán

Ki?

Winczheim Tibor kortárs író

Részletek:

Az író minden hónapban feszített tempóban dolgozva meghaladta a korábban célul tűzött havi egy könyvnyi megírt anyagmennyiséget és az év végén, már november 25-én elküldte lektorálásra utolsó, tizennegyedik könyvét a Holnap Magazinnak, az pedig még azon hó utolsó napjáig át tudta küldeni az anyagot a nyomdának. A nyomda még 2016 decemberében előállította a könyveket (az ISBN-szám lekérése, valamint a gyártási idő is egyértelműen 2016-ra datálódik). Így tehát a 12 hónapra betervezett 14 könyv kiadása átlag 120 oldal könyvenkénti terjedelemmel sikerült. A könyvek a Miskolci Könyvműhely Nyomdában készültek, sorszámozott példányban 1-100-ig, ezen felül a kötetenkénti 6 db köteles példányt is leadták minden esetben az Országos Szécsényi Könyvtárnak, a sorszámozott köteteken felül készülő 6-6 példány biztosításával. Ezzel az újabb sorozattal az író Winczheim Tibor és a kötetek kiadója, a Holnap Magazin, Bakos József szerkesztővel az élen megdöntötték saját korábbi rekordjukat, a legrövidebb idő alatt megírt és kiadott legtöbb könyv magyarországi rekordját.

A kiadó az első kötetet, benne 144 oldal terjedelemben mese átiratok szerepelnek, 2016. januárjában kiadta. Az A/5 terjedelmű kötet-sorozat első darabját további tizehárom, hasonló módon szerkesztett kötet követte, 2016. december 23-ig bezárólag. Minden hónapban elkészült egy-egy kötet októberig, novemberben és decemberben pedig két-két könyv került kiadásra. A könyvek összes oldalszáma 1809 oldal a kötetek szerkesztési, impresszum és egyéb oldalakkal (az előszó, az ajánlás, az utószó, a támogatóknak köszönő oldalak) együtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation