Sinka Zsolt, a Popey becenevű, többszörös erőrekorder 2014. április 8-án délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér budapesti 1-es termináljának betonján, az épülettel szembeni gépparkoló állásnál sikerrel döntötte meg a korábban az általa ugyanitt felállított világcsúcsot. Sikerrel húzta el a fogával a DHL futárcég Airbus A300-600F típusú, közel 90 tonna össztömegű, D-AEAR lajstromjelű teherszállító repülőgépét.

P1130204 P1130244 P1130250 P1130272 P1130274 P1130434 P1130443 P1130464

Read More →

A tatabányai A Vértes Agorája, az intézmény fennállásának első évfordulója alkalmából 2013 áprilisában felhívást tett közzé „Kössük össze a várost! Kössük össze a térséget! Kössön belénk!” címen. A közösségi akció eredményeként sikerült megdönteniük 2014 márciusában a kazincbarcikaiak tavaly felállított sálrekordját. Az összefogás eredményeként a tatabányaiak és a térségben élők az 2013-2014-es évben péntekenként „kötődő” délutánokat tartottak, az intézmény információs pultjában pedig mindig rendelkezésre állt a fonal és kötőtű, így bárki bekapcsolódhatott a kötésbe – akár egy-két sorral is. Az ország legnagyobb sálja végül 1450 méter hosszú, legalább 18 centiméter széles, közel 260 négyzetméter felületű nagyságot ért el.

P1120720 P1120881 P1120891 P1120911 P1120920 P1120948

Read More →

A RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium balassagyarmati székhelyintézményének tanulói – akik jellemzően sajátos nevelésű, mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő, valamint szociálisan és mentálisan hátrányos helyzetű vagy egészségkárosodott diákok – 2014. április 10-én és 11-én felállították a maratoni csoportos élménypedagógiai foglalkozás bemutatójának 24 órás rekordját. A “Ridens Kaland Maraton” elnevezésű rekord hosszúságú foglalkozáson a tanulók 10-12 fős csoportban, az élménypedagógiai tevékenység keretében irányított személyiségfejlesztő játékokon vettek részt.

P1130478 P1130498 P1130501 P1130513 P1130519

Read More →