Idén Balatonalmádiban ismét karácsonyi autós felvonulást szerveztek. Alacsony Ádám ötletgazda a város önkormányzatával együtt közel kétszáz autóst mozgatott meg arra, hogy némileg feldíszítsék járműveiket és december 14-én este tegyenek egy közel 10 km-es kört a városban.
Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?
A legtöbb résztvevővel bemutatott, karácsonyi gépjárműves felvonulás, azaz kizárólag karácsonyi dekorációval ellátott járművekből álló zárt konvoj létszámrekordját 173 járművel
Hol?
Balatonalmádi belterületén
Mikor?
2024. december 14-én este
Ki?
Alacsony Ádám és a város önkormányzata
Részletek:
Az elmúlt évben az almádi Karácsonyi Autós Felvonuláson százas nagyságrendben vettek részt karácsonyra feldíszített autóikkal az érdeklődők. A rekordban résztvevő gépkocsik száma jóval száz felett volt. Ez a zárt konvoj, amely főként személygépkocsikból állt, 10 km-t tett meg zárt sorban a település utcáin. Erre szombaton este kerítettek sort, egy előre kijelölt és lezárással biztosított útvonalon. A találkozóra előzetesen online lehetett regisztrálni, azonban 19 óráig a helyszínen is adtak ki sorszámot az érkező autósoknak. A három kijelölt parkolóban, a Pannónia központ előtt, a Széchenyi sétányon és a Park utcában összegyűlt járművek 19 órakor kezdték meg a felvonulást, amelyet a helyi polgárőrség autója vezetett fel. Mögé sorakoztak fel a részt vevő járművek, a sor a Széchenyi sétány és József Attila út kereszteződése után alakult ki, ahol az érdeklődő közönség képfelvételeket is készíthet a felvonulásról.
19 óra 04 perckor Alacsony Ádám kiadta az utasítást a konvoj kialakítására, ekkor a sor a parkoló kihajtóján át balra kanyarodva elhagyta a parkolót és a rendőrségi gépkocsi, valamint a polgárőrség autójának felvezetésével kikanyarodott a József Attila utcára. Az eseményre végül több mint 160 jármű regisztrált. A menet a kísérlet szabályainak megfelelően zárt alakzatban haladt folyamatosan az előre tervezett útvonalon, a sort rendőrségi járőrautó zárta. A menet résztvevőit megszámolták a visszaérkezést közvetlenül megelőzően a vasútállomásnál lévő forgalomirányító lámpánál, a konvoj balra kanyarodása előtt, a József Attila utca – Petőfi Sándor utca sarkánál 20 óra 15 perc és 20 óra 30 perc között. A menetben a KST-241 frsz. polgárőrségi gépkocsit követve további 172 feldíszített járművet számoltak meg, a résztvevők ezt követően visszaálltak a kiindulási helyeikre, a kijelölt parkolókba, ezzel a 173 járművel Alacsony Ádám szervező és a II. Balatonalmádi Karácsonyi Autós Felvonulás résztvevői, Balatonalmádi Város Önkormányzatával együtt felállították legtöbb résztvevővel bemutatott, karácsonyi gépjárműves felvonulás, azaz kizárólag karácsonyi dekorációval ellátott járművekből álló zárt konvoj hazai tömegszerűségi rekordját.