Scheik József és a Gyáli Lovassport Egyesület, valamint a város önkormányzata szervezésében a IX. Gyáli Fogathajtó Fesztiválon felállították a leghosszabb ideig tartó, éjszaka lebonyolított fogathajtó verseny időtartam rekordját, amelynek keretében a sötétedés beálltát követően, 20 óra 46 perctől egy villanyfénnyel megvilágított labdarúgó pályán berendezett fogathajtó akadálypályán 25 nevezővel bonyolítottak le szabályos fogathajtási versenyt. A verseny másnap hajnali 01 óra 47 perciig tartott, az eseményt ekkor zárták le az ünnepélyes eredményhirdetés után.

P1100104 P1100115

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

a leghosszabb ideig tartó, éjszaka lebonyolított fogathajtó verseny időtartam rekordját 301 perces idővel

Hol?

a IX. Gyáli Fogathajtó Fesztivál helyszínén, a sportcentrum területén

Mikor?

2013. augusztus 23-án 20 órától 24-én 02 óráig

Ki?

Scheik József és a Gyáli Lovassport Egyesület

Részletek:

A kísérlet során rögzítésre került a verseny sötétedést követő megnyitójának kezdő időpontja, az első versenyző megindulása a pályán, azaz a tényleges fogathajtás kezdete, az utolsó versenyző célba érkezésének időpontja, azaz a tényleges fogathajtás vége, valamint az esemény hivatalos záró időpontja. A verseny során az egymást követő hajtók között csupán a versenyeken szokásos, a bírók értékelési idejéig, kb. 1-2 percig tartó szünetek voltak a hajtók között, egyébként a fogathajtási tevékenység az éjszakai pályán folyamatos volt. A versenybíróság tagjai elmondták, hogy a kijelölésre került akadálypálya teljesítésének átlagos hossza a helyszínen a verseny kezdete előtt megejtett távolságmérés szerint 770 méter, a 20 akadályt, köztük egy négyelemű akadályt tartalmazó pálya teljesítési szintidejét 193 másodpercben határozták meg. Az akadályok széleit jelző bóják által alkotott kapu távja a verseny általános szabályainak megfelelően a versenyző fogat hintójának hátsó tengelytávjához képest 30 centiméterrel szélesebb távolságra volt beállítva. A kapuk érintéséért 3 hibapontot, a szintidő túllépéséért 2 másodpercenként egy hibapontot kaptak a versenyzők. Minden versenyző kétszer teljesítette az akadálypályát, egyszer a verseny első felében, majd a szünet után fordított versenyzői sorrendben a verseny második felében. A végeredményt a két futam hibapontjainak összesítés adta. A verseny tényleges kezdő időpontja a versenybíróság és a fogathajtók technikai értekezletének kezdete volt.

A rekordkísérletben részvevők, a fogathajtó versenyre nevező hajtók és a rendezvény közönsége 18 óra 30 perctől gyülekeztek a rendezvény helyszínén, a labdarúgó pályán kialakított akadálypálya mellett, majd 19 óra 47 perckor a versenybírók emelvényénél kezdetét vette a nevezés. 20 óra 45 perckor a nevezéseket összesítették, amely szerint 25 fogat nevezett az éjszakai versenyre. 20 óra 46 perckor kezdetét vette a technikai értekezlet, ezzel a rekordkísérlet megkezdődött. 21 óra 10 perckor az első fogat időmérése kezdődött meg a startvonal meghaladásának pillanatában. 23 óra 17 perckor az első sorozat véget ért, amikor a 25. fogat áthaladt a célvonalon. A szünet 23 óra 17 perctől 23 óra 34 percig tartott. 23 óra 34 perckor a második futamok első fogatának időmérése kezdődött meg a startvonal meghaladásának pillanatában. Augusztus 24-én 01 óra 20 perckor a második futam is véget ért, amikor az utolsó fogat áthaladt a célvonalon. Végül 01 óra 28 perckor vette kezdetét az eredményhirdetés. A fogatok 01 óra 31 perckor felsorakoztak az akadálypályán és 24-én 01 óra 47 perckor, pontosan 301 perc teljes rendezvényidő és 233 perc tiszta versenyidő után a Himnusz elhangzásával a rekordkísérlet rendben befejeződött.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation