A tokodi művelődési házban és annak udvarán 2013. május 25-én délelőtt, a helyi gasztronómiai rendezvény keretében mennyiségi ételkészítési rekordot állítottak fel. A szilvás gombócot készítő csapatok tagjai, egészen pontosan 146-an, egyszerre 5295 darab mákban forgatott szilvás-gombócot készítettek el, méghozzá kézi formázással, mindössze 120 perc alatt. A tészta kinyújtása, darabolása, a gombóc megtöltése és a kifőzést követően a mákban megforgatása is a helyszínen történt.
A Prowide Kft. szervezésében a Groupama Garancia Biztosító Zrt. sportnapján 2013. május 24-én tömeges limbó rekordkísérletet szerveztek a Tatai Edzőtábor területén, ahol egy időben, 5 perces időtartamban 485 táncos limbózott egyszerre. A zárt rendezvényen részt vevők, a Groupama Garancia Biztosító Zrt. munkatársai a limbótáncnak megfelelő koreográfia szerint mozogtak, táncoltak a Hungária együttes: Limbó hintó című számára.
A jánoshalmi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium idén is megrendezte a több éves hagyománnyal rendelkező, gépfelvonulással egybekötött ballagását. A tavalyi gépes ballagáson 53 darab, a végzős diákok által vezetett mezőgazdasági erőgép állított fel egy sajátos hazai rekordot, amelyet idén május 4-én közel a duplájával sikerült megdönteniük. A 92 felvonuló gép a reggeli órákban hangos és látványos vonulással uralta a város utcáit.