A gyönyörű, már-már kora nyarat idéző tavaszi időjárás sokakat csalt ki 2013. április 20-án, szombaton délelőtt a Városligetbe, talán ennek is köszönhető, hogy jóval több mint félezer résztvevővel sikerült megdönteni a tömeges virágültetés magyar rekordját. A Főkert Zrt. majdnem 21 ezer, többféle színű árvácskát szállított a helyszínre, a felvonulási téri óra emlékmű mögötti füves területhez, ahol a kb. 800 méternyi új virágágyást előkészítették a vállalkozó szellemű pestiek számára. A valamivel több mint 700 résztvevő déli 12 óráig bezárólag együtt dolgozva 10880 tövet ültetett el.

P1070588P1070592P1070605P1070607P1070609P1070610

Read More →

A Cokeball II. Egyetemi Kidobós Kupa keretében a budapesti Újbuda Sport és Rendezvénycsarnok adott otthont 2013. április 16-án délután a legnagyobb létszámmal megrendezett, egy játéktéren egyszerre és együtt játszott tömeges kidobós labdajáték rekordkísérletének. A kísérlet 5 perce során 170 játékos 250 labdával dobálta egymást a sportcsarnok küzdőterén kialakított pályán, amelyen a nap folyamán a kidobós egyetemi bajnokság elődöntői zajlottak. Read More →

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár és a Váci Mihály Kulturális Központ szervezésében 2013. április 11-én kora délután a Bujtosi Szabadidő Csarnokban összesen 1990 gyermek és felnőtt jelenlévő, többségében nyíregyházi diák szavalta el együtt Váci Mihály: Én szőke városom című versét, több mint duplájára emelve ezzel a résztvevők létszámát a korábbi versmondási tömegrekord 760 fős létszámához képest.

P1070386P1070393P1070395P1070403P1070404P1070405

Read More →