A Szentendrei úti Auchan áruház parkolójában 2016. április 29-én a No.1 Mini és Motoros Team Sportegyesület Közhasznú Szervezet Wodicskáné Tállyai Beatrix vezetésével egyedülálló tánceseményt szervezett. A közel ezer jelentkezőből, akiknek az átlagéletkora 67,3 év volt, sikerült közel 400 fő részvételével felállítani az idősek együtt táncolásának hazai rekordját, a kísérlet során 25 ezer év örült együtt a közös táncolásnak. Eközben a színpadon, a rekordtánc kezdetén az ország, de könnyen lehet, hogy egész Európa legidősebb párja mutatott példát mindenkinek: Hőbe József és Gombos Sándorné párosának 203 év volt az összéletkora. A délelőtt folyamán a 100 éves Józsi bácsi és a 103 éves Juliska néni még más 90 éven felüli résztvevőt is megtáncoltatott.

20160429_092147 20160429_092217 20160429_111530 20160429_112227 20160429_112233

Read More →

A budapesti Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium 2016. április 23-án, szombaton tartotta az 50. születésnapi rendezvénysorozatának záró eseményét. Ennek keretében bemutatták az ország legnagyobb, minyonokból készült alkotását, amely egy 1014 minyonból álló születésnapi mozaikkép volt. Az „50” számot ábrázoló kép, pontosabban az azt alkotó minyonok kiosztásra kerültek az eseményen részt vevő gyerekek és szülők között. Az Art Cukrászda vaníliás, kávés és citromos minyonjai 4-5 cm-es kockasütemények voltak, a délelőtt folyamán adományok ellenében gyorsan elfogyasztásra kerültek a szülők és a gyerekek közreműködésének köszönhetően.

20160423_085417 20160423_085432 20160423_085445 20160423_090806

Read More →

Szabványos 3×3-as Rubik-kockák felhasználásával elkészített mozaik képet, egy 9000 pixeles mozaikot mutattak be a Budapesti Corvinus Egyetem központi épületének aulájában 2016. április 13-án. A 231×144 cm-es kép az egyetem Kari Napok elnevezésű rendezvényén készült el. Ehhez a felhasználandó Rubik-kockákat egyedi színösszeállításban rendelték a helyszínre, amelyek méretben és kivitelben megegyeztek a kereskedelmi forgalomban kapható 3×3-as kockával, azonban a színösszeállítását a kép pixeleinek tónusához igazították, azaz a kockák oldalai fekete, fehér, világoskék, középkék, szürke, sárga színezést kaptak. A rekordkísérlet az Ernst&Young Tanácsadó Kft. támogatásával zajlott. Az ország legnagyobb Rubik-kocka mozaikképét hat kockakirakó versenyző állította össze néhány óra alatt.

P1040020 P1040031 P1040040 P1040050 P1040052 P1040057 P1040072 P1040085

Read More →