Szpisják Imre sertéstenyésztőnek már nem először sikerült fél tonna közelében lévő testtömeggel rendelkező házisertést nevelnie. Bélának azonban, “akit” 2009 óta személyesen gondoz gazdája és aki emiatt igen jó egészségnek örvend, sikerült túllépnie a hivatalos mérlegelés során is az 500 kg-ot. A 2005 decemberében született, magyar lapály fajtájú kan sertés a 2013. április 26-i mérlegelésekor pontosan 530 kg-ot nyomott.

P1070686 P1070688 P1070689 P1070693 P1070707 P1070709

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A legnagyobb testtömeggel rendelkező élő sertés rekordját állította fel Béla és gazdája

Hol?

az Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásár kiállító területén, az állatbíráló emelvény előtt

Mikor?

2013. április 26-án 16 órakor

Ki?

Szpisják Imre sertéstenyésztő és Béla nevű sertése

Részletek:

A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált az Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásár, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének jelentős segítségével. A rangos szakmai rendezvény elnevezése 2007-től Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra változott. A rendezvénnyel a Hód-Mezőgazda Zrt. teremtette meg Magyarországon az újkori állatkiállítások kultúráját, s vezette be az állatbírálatokat a legfejlettebb állattenyésztő országok mintája alapján. 2013-ben immáron huszadik alkalommal adott otthont a küllemében is lenyűgöző állatkiállítói terület a rendezvénysorozatnak. Kellemes hangulatú, magyaros stílusú nádfedeles faszerkezetes állatbemutató terek között járva a vidék legnagyobb mezőgazdasági szakmai találkozója fogadja a látogatókat. Az állattenyésztés hat ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske- és a baromfitenyésztők mellett az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoztak be Hódmezővásárhelyen.

Ezen a rangos kiállításon már tavaly is bemutatták a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete egyik tagjának, Szpisják Imrének rendkívüli méretű, Béla névre hallgató sertését, amely vélhetően már akkor is az ország és valószínűleg a világ legnagyobb élő házi sertése volt. A rendkívüli méretű állat 2012-ben a budapesti OMÉK keretében Miniszteri Különdíjat kapott Az idei rendezvényen a több mint 520 kg tömegű állattal felállították a legnagyobb sertés hazai rekordját.

A sertés hiteles mérlegelésére a bírálati terület mellett felállított sertéskarám szomszédságában a Metrisoft Kft. munkatársai a vízszintes, füves területre telepítettek egy műfűvel borított hídmérleget, amelynek digitális kijelzőjéhez további két, nagyméretű kijelzőt is felszereltek a méréséi eredmény jobb láthatósága végett. A Béla névre hallgató óriás sertést a mérleg melletti karámban helyezték el, innen terelte kedvenc állatát gazdája, Szpisják Imre a munkatársai segítségével a hídmérlegre.

Szpisják Imre régi vágya volt egy nagyon nagy sertést felnevelni. Ma is több száz sertése van, korábban már sikerült neki egy kb. 520 kg-os állatot felnevelni, azonban a barátságosnak mutatkozó Bélában a szakember még több lehetőséget látott. A 2005. december 23-án született, magyar lapály fajtájú kan sertést, Bélát ezért vette meg 3 éves korában. A falusi turizmussal is foglalkozó, állatbarát szakember egyedileg, napi 1-1 órát törődik az állattal, személyesen eteti őt alma, tojás, kenyér és gyümölcsök adagolásával. A nagy tömeg egyébként a fajta és az egyed genetikai adottságainak köszönhető, az állat az elmúlt 6 évben egyenletesen hízott, majd tömege beállt stabilan az 500 és a 600 kg közé. Jelenleg az önfenntartásához szükséges mennyiségű takarmányt fogyasztja az állat, állapota stabil. Bár az előző nap óta kb. 20 kg-ot leadott, de ez a kiállításra való szállítás okán természetes jelenség a stressz miatt.

16 óra 03 perckor a helyszínre telepített mérleg ellenőrzésére került sor, majd 16 óra 04 perckor a műsorvezető felszólítására Bélát, az óriás sertést gazdája, Szpisják Imre kiterelte a karámjából és a sertés ráállt a mérleg mérőfelületére, ahol közel egy percig nyugalomban maradt. 16 óra 05 perckor a jelenlévők leolvasták a kijelzők értékeit, amely 530 kg volt +/- 1 kg pontossággal. 16 óra 06 perckor a mérés rendben befejeződött, a legnagyobb tömegű élő sertés magyar rekordját ezek szerint a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete szervezésében és támogatásával +/- 1 kg pontossággal 530 kg-mal a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásár rendezvényén Szpisják Imre állította fel.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation