A nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár és a Váci Mihály Kulturális Központ szervezésében 2013. április 11-én kora délután a Bujtosi Szabadidő Csarnokban összesen 1990 gyermek és felnőtt jelenlévő, többségében nyíregyházi diák szavalta el együtt Váci Mihály: Én szőke városom című versét, több mint duplájára emelve ezzel a résztvevők létszámát a korábbi versmondási tömegrekord 760 fős létszámához képest.

P1070386P1070393P1070395P1070403P1070404P1070405

Read More →

A nyíregyházi Korzó Bevásárlóközpont szervezésében ismét rekordkísérlet megvalósítására készültek. Az eredeti terv szerint a Bevásárlóközpontban 2013. március 22-én (pénteken) 10 órától a legnagyobb, tojásokból kirakott mozaikkép hazai rekordját állították volna fel. A gyerekprogram keretében a szervezők a nyíregyházi gyerekek részvételével kívánták elkészíteni a legnagyobb, kb. 3×2 méter méretű olyan „mozaikképet”, amelynek pixelei különböző színű csokoládé tojásokból állnak és amely a kb. kétezer darab tojás felhelyezése után síkbeli képként három tojást és a bevásárlóközpont logóját formázza. A sikeres kísérletre és a kaszkadőr bemutatóra azonban csak 25-én délelőtt került sor. A városi katasztrófa riadó és a viharos szél ugyanis közbeszólt.

P107026820130325_165218 DSA_4365-kicsi DSA_4476-kicsi DSA_4530-kicsi

Read More →

A “Speciális Neveléssel Az Esélyekért” Alapítvány a Kiskunhalasi Nevelési Központban 2013. március 25-én délelőtt bemutatta a leghosszabb papírláncot, megdöntve ezzel a 2012-es magyar rekordot, amelyet Nagykanizsán 4,33 kilométerrel állítottak fel.

Egyed-Izsákné Szabó Katalin kuratóriumi elnök szervezésében a Nevelési Központ tanulói több héten át folyamatosan készítették a közel 50 000 láncszemet tartalmazó, végül több mint 6 km hosszú alkotást, ezzel ünnepelve meg az intézmény 5. születésnapját.

20130325_083541 20130325_101207 P1070266

Read More →