A Funside Balaton táborban többszázan játszották ezt a sajátos kígyó-játékot. A rekordkísérlet alapjául az 1990-es évek Nokia telefonjain futó Kígyó-játék (Snake) szolgált. Ebben egy virtuális kígyót kell falatról falatra etetni egy pályán haladva, az így folyamatosan hosszabbodó állat pedig nem ütközhet bele a pálya határaiba vagy saját magába. A való életben a kígyót emberek alkották, akik egy egységekre osztott pályán játszottak: Két csapat kezdetben 2-2 embere kezdte egy játéktéren, ahol mindig egy, az egységeken elhelyezett tárgy felvételével adódhatott hozzá újabb csapattárs az emberi kígyóhoz. A cél a lehető legrövidebb alatt a leghosszabb kígyót megalkotni, anélkül, hogy a játékosok a pálya határába, illetve saját, vagy ellenfelük kígyójába akadnának. A legtöbb résztvevőt számláló élő kígyó-játék alapját így a Balatongyöröki Ifitábor kézilabdapályája és a tábor 250 diákja és 50 tanára szolgáltatta.

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A legnagyobb létszámmal egyszerre bemutatott, személyek összekapaszkodásával megvalósított kígyó-játék (Nokia snake) tömegszerűségi rekordját 277 fővel

Hol?

A Balatongyöröki Ifitábor kézilabdapályáján

Mikor?

2020. augusztus 6-án

Ki?

Funside Balaton Tábor diákjai és tanárai

Részletek:

A 40 méter hosszú és 20 méter széles pályára 800 darab, 1×1 méteres négyzetet jelöltek fel, amely kijelölte a játékteret. A megszokott kettő helyett – a létszámra való tekintettel – négy csapat indult el és játszott, így minden résztvevőnek lehetősége volt pályára lépni, megvalósítva a lehető legnagyobb résztvevői létszámot. A kihelyezett „falatokat” (amiket színes műanyag poharak jelöltek) önkéntesek helyezték le, menet közben újra és újra feltöltve a kiüresedő pályaegységeket. A rekord tehát teljes koordinációt igényelt nemcsak a játékosok, hanem a szervezők részéről is, hasonlóan a korábbi, ugyancsak általuk felállított, aktivitási rekordokhoz.

A kísérletre este 8 órakor került volna sor a kézilabda-pályán, ahol 17 óra 30 perces kezdettel láttak hozzá a pálya feljelöléséhez. Ennek során a műanyag borítású kézilabda-pályán jelölőszalaggal 1×1 méteres négyzeteket jelöltek fel, szám szerint nyolcszázat. 19 óra 55 perckor a kijelölt területre a gyerekcsoportok, valamint a tanárok csoportja vonult be, majd 19 óra 57 perckor Kittka András felkonferálta magyar és angol nyelven az eseményt, ezt követően a gyerekek 4 csapatot alkotva elfoglalták a kiindulási helyeiket a pálya sarkainál. A négy, színnel jelölt, egyenként 65 fős csapathoz a tanáraik is csatlakoztak, akiknek segítségével 20 óra 07 perckor néhányan bemutatták a játék menetét a csapatok tagjainak.

Ekkor azonban vihar tört ki a helyszínen, amelynek az elvonulását követően lehetőség nyílt a kísérlet megvalósítására, a játék bemutatására, ekkor a csapatok visszatértek a pályára, 20 óra 57 perckor újra felkonferálták a kísérletet és a négy, előzetesen összeállított, narancs, lila, sárga, és kék poharakkal jelölt csapat bevonult a játéktérre, majd negyed órában bemutatták együtt és egyszerre a játékot. A kísérlet alatt senki nem hagyta el a kijelölt területet és valamennyien tevékenyen részt vettek a játék előadásában. A játékot követően a négy, kígyót szimbolizáló csapat a helyén, a pályán maradt és a résztvevőket ekkor megszámolták. A számlálás szerint a narancs színű csapat 68 fővel, a lila 71, a sárga 70 és a kék 68 fővel játszott, így a Nokia snake játékot összesen 277 személy mutatta be.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation