„Pünkösd a Reformáció parkban” címmel 2017. június 5-én a Fasori Evangélikus Egyházközség mint házigazda, valamint Budapest Főváros VII. kerületének Önkormányzata, a kerület más protestáns gyülekezeteinek részvételével egész napos rendezvényt szervezett a Városligeti fasor 17-21. szám alatt. A 11 órakor kezdődött ünnepi istentiszteletet követően a résztvevők átvonultak a templom mögött lévő sportpályára, ahol előre megépített területen négy, 152×650 cm nagyságú vászon fogadta őket. A kijelölt hely körül elhelyezkedve, festékbe mártották a kezüket, majd egy jelre egyszerre rányomták festékes kezüket a vászonra, személyenként két kézzel.

20170605_121205 20170605_121251 IMG_5003 IMG_5005 IMG_5011 IMG_5012 IMG_5013 IMG_5016 IMG_5020 IMG_5021

Milyen rekordot állított fel vagy döntött meg?

A legtöbb személy által egyszerre adott tenyérlenyomat rekordját 115 fővel

Hol?

A budapesti Városligeti fasor 17-21. szám alatt

Mikor?

2017. június 5-én

Ki?

A Fasori Evangélikus Egyházközség a rendezvény résztvevőivel közösen

Részletek:

A rendezvényre érkezők délelőtt 10 órától gyülekeztek az ünnepi istentiszteletre. Ezalatt különböző programok zajlottak a helyszínen. A tenyérlenyomatok elhelyezésére a szervezők előzetesen 4 darab, a gimnázium körülkerített kézilabdapályának talajburkolatára leragasztott vásznat terítettek ki a sportpályája templomhoz közelebbik felén. Az istentisztelet végeztével a rekordban részt venni szándékozókat Haba Gábor igazította el a kézilabdapálya szélén, majd a vásznakhoz lépve mindenki befestékezte a kezét a vásznak mellett felállított iskolai padokon előkészített tálcákban található festékkel, ezután felsorakoztak a vásznak körül és egyszerre a tenyerükkel elkészítették a lenyomatot. Minden résztvevő legalább egy tenyérlenyomatot készített az adott pillanatban.

12 óra 06 perckor megkezdődött a bevonulás a kézilabdaapályára. A pálya kapujánál egyenként megszámolták a jellemzően az istentiszteletről érkező, tenyérnyomatot adni szándékozó személyeket, majd 12 óra 12 perckor Haba Gábor eligazítást tartott a megjelenteknek és megkezdődött az egyenkénti számlálás melletti belépés a körülkerített kézilabdapályára. A vásznak körüli elhelyezkedést követően a résztvevők a vízben oldódó, sárga, narancssárga és piros színű festéket tartalmazó, a vászon melletti iskolai padon található tálcákba mártották a tenyerüket, 12 óra 14 perckor leguggoltak, majd a háromtól egyesével történő visszaszámlálást követően egyszerre rányomták tenyereiket a vászonra. A közös alkotás során egy-egy sorban jellemzően 14-en helyezkedtek el, így a résztvevők létszámát 112 fő körülire lehetett becsülni. 12 óra 16 perckor a számlálók egybehangzóan 120 főben jelölték meg a pályára belépő résztvevők létszámát, amelyet egyenként és egymástól függetlenül számoltak meg. A résztvevők ezalatt, a tenyérlenyomat elkészítését követően leöblítették a kezüket a kézilabdapálya végénél elhelyezett vizes tálcákban, ez idő alatt a vásznakon elhelyezett kettős tenyérnyomatokat egyenként megszámolták és ott rendre 35, 27, 29 és 20 nyomat-párt találtak, összesen 221 tenyérlenyomat volt az első számlálás szerint a vásznon, ez 111 főnek felelt meg.

Tekintettel arra, hogy voltak olyan személyek, akik beléptek a lezárt helyszínre, de nem adtak tenyérnyomatot, továbbá volt olyan gyermek is, aki rányomta tenyerét a vászonra, de nem hagyott nyomot, így legalább 110, legfeljebb 120 fő vett részt a kísérletben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation